Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
A rendkívül szoros választási eredmény után sajtótájékoztatót tartott Vitézy Dávid. Bejelentette, hogy az érvénytelen szavazatok miatt azok újraszámlálását kezdeményezi az egész város összes kerületének összes szavazókörében. Azt mondta, érvényesek azok a voksok is, amelyeken az ő nevét és Szentkirályi Alexandráét is behúzták a választók.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraOtthonában állította elő a forgalomból kivont potencianövelőt és illegális gyógyszerkereskedelmet folytatott az a budapesti patikatulajdonos, akit a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján múlt héten fogott el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Az ügynek összesen 9 gyanúsítottja van.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSzerdán délelőtt egy gyerekeket szállító autóbusz haladt Horvátzsidány felől Kőszeg irányába, amikor a jármű egy balra ívelő kanyar után letért az útról a felázott padkára, ahonnana sofőr már nem tudta visszakormányozni a járművet az útra.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz alkonyati és esti fényeket megörökítő fotók új perspektívában mutatja be a Duna Aszfalt generálkivitelezésében elkészült híd szépségeit.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraJens Stoltenberg, a NATO főtitkára szerdán Magyarországra látogatott, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyaljon. Elsősorban az orosz-ukrán háborúról volt szó, de megvitatták a júliusban megrendezésre kerülő NATO-csúcstalálkozó napirendjét is. A felek később egy sajtótájékoztatót tartottak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz olasz kormány az egyetemeknek, a kis- és a nagyvállalatoknak is pénzt ad a mesterséges intelligencia fejlesztésére, miközben a technológia használatával elkövetett bűncselekményeket szigorúbban fogja büntetni.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA MÁV hálózatán a vasúti átjárós balesetek száma 2024-ben jelentősen megemelkedett. A vasúttársaság a balesetek számának visszaszorítása érdekében edukációs filmekkel, a vonatokon és vágányvégi kijelzőkön figyelemfelkeltő üzenetekkel, a Pest vármegyei vasúti átjárókban pedig vészhelyzet esetén hasznos figyelmeztető táblák kihelyezésével erősíti vasútbiztonsági kampányát.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra2024. június 9-én kerül sor a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, az Európai Parlament magyar tagjainak, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választására. A közös eljárásban megrendezett választások napján reggel 6 és este 19 óra között lehet szavazni.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraTokió olyan társkereső alkalmazást indít, amelyen keresztül a felhasználóknak igazolniuk kell a jövedelmüket, és meg kell ígérniük, hogy meg akarnak házasodni, mivel Japán a születési arányok zuhanásával küzd.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra