Az Aldi Magyarország európai üzlethálózatnak informatikai támogatást nyújtó részlege, az Aldi International IT Services Kft. negyedik éve működik önálló cégben. Több mint 4000 európai Aldi üzlet mellett 55 logisztikai központ és igazgatási irodaház IT-rendszerét is gondozza teljeskörűen, 8 országban több mint 29 000 felhasználó IT-támogatásáért felelős.
A vállalat szakemberei a magyar mellett német, angol, olasz, szlovén és francia nyelvterületű országoknak nyújtanak informatikai jellegű támogatást, szolgáltatást.
Kapcsolódó
Az Aldi Süd cégcsoporttól érkező, növekvő számú feladat magas színvonalú ellátása érdekében a kft. folyamatosan növekszik, 2021-ben már 75 százalékkal bővítette munkatársai számát 2020-hoz képest. Az idén év végére pedig Aldi International IT Services Kft. több mint kétszeresére növeli magyarországi létszámát, 300-ról mintegy 650-re - írják a közleményben.
A most létrejövő új munkahelyek jó része otthonról ellátható, elsősorban több idegen nyelven nyújtott informatikai ügyfélszolgálati feladatkör, így az ország bármely településéről lehet pályázni - jelezték a közleményben.
A több nyelv ismeretét igénylő IT-ügyfélszolgálati pozíciók mellett üzleti területeken, egyebek között IT, people management, projekt management, mérnöki, fejlesztői, logisztikai és beszerzési területen keres a vállalat munkatársakat.
Nyilvános cégadatok szerint az Aldi International IT Services Kft. 2020-ban 2,1 milliárd forint értékesítési nettó árbevételt ért el az előző évi 1,5 milliárd forinttal szemben, adózott eredménye 2020-ban 75 millió forintot tett ki a 2019-es 65 millió forint után - írta az MTI.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló