A szilícium-völgyi vállalat csütörtökön jelentette be, hogy MI325X nevű chipje még az idén, a negyedik negyedévben kerül a piacra. Az AMD következő generációs MI350-es chipje pedig 2025 második felében kerül a tervek szerint a piacra.
Főleg az utóbbival az AMD az Nvidia hamarosan megjelenő új Blackwell rendszerével szeretne versenyezni, amelyek a jövő év elején juthatnak el nagy mennyiségben a vásárlókhoz.
Az AMD az Nvidia legközelebbi versenytársává vált a készen kapható AI-chipek versenyében. Azonban továbbra is a második helyen áll, hiszen az AMD 2024-re tervezett 4,5 milliárd dolláros AI-chip-értékesítése elenyésző ahhoz a 26,3 milliárd dolláros AI-adatközponti chip-értékesítéshez képest, amelyet az Nvidia csak a július végéig tartó negyedévben ért el – írja elemzésében a K&H Értékpapír.
Azt már az Equilor elemzői jegyzik meg, hogy a csütörtöki tőzsdei kereskedés során négy százalékot zuhant az AMD részvénye, a piaci szereplők ugyanis nem fogadták pozitívan a chipgyártó legújabb AI-chipjeit.
A befektetők hiányolhatták a tegnapi eseményből, hogy nem jelentett be újabb nagy céges ügyfeleket az AMD, valamint az új chipektől idén várt 4,5 milliárd dolláros bevétel sem volt meggyőző. Az AMD továbbra is próbál az Nvidiához felzárkózni az AI-chip piacon, Lisa Su vezérigazgató szerint a most bemutatott MI325X grafikus kártya már nagyobb teljesítményre lesz képes, mint az Nvidia H100-as processzora.
Egy apró cseh városka lehet az európai chip-ipar megmentője
Az ON Semiconductor Corp. nevű amerikai chipgyártó vállalat 2 milliárd dolláros befektetése technológiai központot ígér, amely egyben Csehország stagnáló gazdaságát is fellendítené.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!