Az évek során sok rajongó spekulált az Apple új készülékének koncepciójáról, az Apple Flip-ről, ami a Samsung Galaxy Z Flip-hez hasonlóan egy hajlítható telefon.
A koreai techóriás készülékéhez hasonlóan pedig az Apple állítólagos telefonjai is olyan szögben hajlanak, mint egy hordozható kozmetikai tükör. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a Samsung másik hajlítható telefonja, a Galaxy Z Fold „pillangószárnyszerűen” hajlik.
Az Apple hajlítható készüléke a legvadabb pletykák szerint 2025-ben kerülhet piacra. A kérdés azonban inkább az, hogy iPhone vagy inkább iPad lesz-e a hajlítható csodából.
Ben Wood kutatási vezető szerint ugyanis jelen pillanatban nincs értelme annak, hogy az Apple hajlítható iPhone-t gyártson, ezért igen valószínű, hogy eltérve a trendtől inkább egy összecsukható táblagépet gyártanak.
Ugyanezt jósolta az Apple-el kapcsolatosan maga a rivális Samsung is korábban, hozzátéve, hogy az összecsukható iPhone sem marad el, ugyanakkor a hajlékony iPad már idén megérkezhet.
Megint rárepültünk az okostelefonokra
Az idei első negyedévben hosszú idő után újra lassú növekedést mutat az okostelefonok piaca az idei év első negyedében. Azonban a növekedés mértékéről már eltérőek a vélemények.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!