Június elején a WWDC-n jelentette be az Apple az iOS 18-at, ami amellett, hogy az Androidhoz hasonló mélységű testreszabhatóságot hoz az iPhone-okra, a várva várt mesterséges intelligencia alapú funkciókat is beemeli, egy felújított, jóval okosabb Siri-vel, valamint a ChatGPT integrációjával.
A bejelentést követően ismét szárnyalni kezdtek a cupertinóiak részvényei, azonban egyre több üröm került az örömbe: először azt jelentették be, hogy az Apple Intelligence funkciói egy darabig csak kizárólag angolul lesznek elérhetők, majd utána azt is bejelentették, hogy a digitális piacokról szóló uniós jogszabályok miatt idén már biztosan nem kapják meg az EU-s felhasználók.
Kapcsolódó
Az Index azonban azt írja, hogy még ennél is nagyobb gondok lehetnek a vállalatnál. Az újgenerációs Siri-ről kiderült ugyanis, hogy nem csupán az EU területén, hanem sehol sem lesz elérhető 2025 előtt.
A jelenlegi álláspont szerint az iOS 18 szeptemberi debütálásakor a képgenerálásra szánt Image Playground, valamint a szövegelemző, summázó és átíró funkció lesz elérhető, az új testreszabhatósági funkciók mellett.
Az Apple MI-rendszere a vállat M chippel felvértezett eszközeiben, valamint az iPhone 15 Pro és Pro Max modelljeitől kezdődően lesz elérhető.
Megint rárepültünk az okostelefonokra
Vége az okostelefonok mániás depressziójának, ráadásul az év ezen szakaszában még sosem volt ilyen magas az árbevétel a szektorban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér