A szeptember 14-én és 15-én zajló eseményen a résztvevőknek komplex feladatot kellett megoldaniuk az Aruba Cloud felhős környezetében. Ennek középpontjában egy olyan Parancssori Felület (CLI) program fejlesztése állt, amely az Aruba Cloud szolgáltatásaival a biztosított Alkalmazásprogramozási Felületek (API-k) segítségével kommunikál.

A résztvevőknek ehhez egy olyan eszközt kellett tervezniük, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy hatékonyan kezeljék, telepítsék és irányítsák a felhőerőforrásokat a terminálon keresztül az API-k kihasználásával, olyan műveletek végrehajtására, mint az erőforrások biztosítása, a felügyelet, vagy az automatizálás a felhőkörnyezetben. Az így létrejövő felület leegyszerűsíti az összetett rendszerek felügyeletét és felgyorsítja a problémák megoldását. 

 

A Hackathont idén is nagy érdeklődés kísérte, a májusi nevezési határidőig 18 csapat, azaz több mint 80 hallgató adta le regisztrációját, végül az alábbi 13 csapat küzdött meg a kihívásokkal és fejezte be sikerrel a versenyt.

 

  • ABS Team – Debreceni Egyetem és Pécsi Tudományegyetem (EU).
  • BITangok – Budapesti Gazdasági Egyetem (Budapest)
  • Boss Mode – Budapesti Corvinus Egyetem (Budapest)
  • Byte – Budapesti Gazdasági Egyetem (Budapest)
  • ByteBajnokok – Miskolci Egyetem (Miskolc)
  • CloudY – Kecskeméti Neumann János Egyetem (Kecskemét)
  • Csallotech – Selye János Egyetem (Szlovákia/Felvidék, Komárom)
  • Felx – Kecskeméti Neumann János Egyetem (Kecskemét)
  • HegyesHegyekDarabStat – Veszprémi Pannon Egyetem (Veszprém)
  • InnoSZTech – Szegedi Tudományegyetem (Szeged)
  • ScriptKiddos – Kecskeméti Neumann János Egyetem és Szegedi Tudományegyetem (Kecskemét, Szeged)
  • Second Chance – Szegedi Tudományegyetem (Szeged)
  • Syntax – Óbudai Egyetem (Alba Régia Műszaki Kar, Székesfehérvár)

A győztes csapat, a Second Chance (Szegedi Tudományegyetem) innovatív ötletével és kiváló megoldásával hódította meg a zsűrit. A második helyen a Boss Mode (Budapesti Corvinus Egyetem) végzett, míg a harmadik helyet a Byte (Budapesti Gazdasági Egyetem) szerezte meg.

Az első helyezett csapat
A nyertes csapat
Kép: Aruba Cloud - Hackathon

Mivel a verseny célja az volt, hogy ösztönözze a programozói kreativitást, támogassa az IT-tehetségek fejlődését, valamint olyan innovatív megoldásokat hozzon létre, amelyek a jövő technológiáját formálják, a zsűri egy különdíjat is meghatározott: a Legjobb felhőalapú innováció díjat az a csapat érdemelte ki, amely a legjobban kihasználta a felhőalapú eszközöket, bemutatva a magas szintű készségeit a jól integrált felhőalkalmazások fejlesztésében. Így az idei különdíj győztese a 3. helyezett Byte csapat lett, akik jutalmukként meghívást kaptak az Aruba Cloud milánói adatközpontjába. 

Az ArubaCloud Hackathon egy kiváló lehetőség a fiatal fejlesztők számára, hogy megmutassák tehetségüket és kapcsolatba lépjenek az iparág vezető szakembereivel

– mondta Guido Ricioppo, az ArubaCloud olaszországi képviselője.

Örülünk, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi a versenyünket, és büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a magyarországi IT-képzés fejlesztéséhez.

A győztes csapat számára az Aruba Cloud részvételi lehetőséget biztosít a 2025-ös Superbike világbajnokságra, ahol egyúttal megismerkedhetnek az Aruba Cloud versenyzői csapatával is. Emellett az Aruba Cloud 1.000.000 Ft-ot is felajánlott a nyertes csapat részére.

 

Az MSI az első helyen végzett csapat tagjai számára 100.000 Ft értékű kupont ajándékozott, a második és harmadik helyezett csapatok pedig 75.000 és 50.000 értékben vehették át nyereményüket.

 

A MediSpace az első helyezett csapatnak ingyen belépőt biztosít a Mediaspace Global Changemakers’ Summit 2024-es rendezvényére. A második helyezett csapat számára The Well-Connected Leader kurzuson való ingyenes részvételt biztosítanak, míg a harmadik helyezett számára pedig Medispace Next Gen premium tagságot ajánlott fel. 

A női résztvevők szintén különdíjban részesültek, amely mellé Mediaspace Next Gen premium tagság és kurzus is járt, hogy ezzel is segítsék a nők reprezentációját az informatika világában. 

A második és harmadik helyezettek a PROGmaster felajánlásában a Netakadémia Optimum és Standard csomagjaihoz kaptak féléves hozzáférést. A kiváló minőségű képzési anyagok segítenek fejleszteni és elmélyíteni tudásukat a programozás, technológia és IT területén.