A brazíliai Twitter-vita még áprilisban kezdődött, amikor a bíró több tucat fiók felfüggesztését rendelte el álhírek terjesztése miatt. Elon Musk, az X tulajdonosa akkor azt mondta, a szólásszabadság a demokrácia alapköve, amit Brazíliában egy „meg nem nevezett álbíró politikai célok miatt rombol le”.
A platform várhatóan a döntéstől számított 24 órán belül nem lesz elérhető az országban.
Alexandre de Moraes bíró ötnapos határidőt adott az olyan cégeknek, mint az Apple és a Google, hogy eltávolítsák az X-et az App Store-ból és a Google Play-ről, és letiltsák azok használatát a rendszereiken – írja a BBC.
Azok az emberek vagy vállalkozások, akik VPN-t használnának a platform eléréséhez, 50 ezer rúpiára (közel 3,2 millió forintnak megfelelő összegre) büntethetők.
Az X az egyik hivatalos oldalán korábban arról írt, hogy nem fog eleget tenni a követeléseknek.
Szerintük a bíró azt akarja, hogy szegjék meg a brazil törvényeket. A Legfelsőbb Bíróság nemrég Elon Musk egy másik cége ellen is hozott kedvezőtlen döntést, az egyik végzés a Starlink bankszámláinak befagyasztásáról döntött.
2022-ben Jair Bolsonaro akkori elnök kormánya zöld utat adott a Starlinknek, hogy Brazíliában működjön.
Dél-Amerika legnagyobb országaként Brazíliában és a távoli Amazonas régióiban óriási lehetőségek rejlenek a Starlink számára, amely az elszigetelt területek internetszolgáltatására specializálódott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Kiakadtak a grönlandiak, provokációnak tartják a legújabb amerikai húzást

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek

Durván megbüntette az egyik nagybankot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Lázár János: Főúr kancát keres, hogy ne legyen magányos
