Júliustól a jelenlegieknél - átlagosan 12 százalékkal - drágábban elérhető díjcsomagokat vezet be kínálatába a Digi Távközlési Kft., amely januárban került új tulajdonoshoz, a 4iG Nyrt.-hez, illetve tagozódott be később az Antenna Hungária alá az új tulajdonos és az állam között létrejött megállapodásnak köszönhetően.
Drágább lesz az összes (új) tévés díjcsomag, az internetes előfizetés és a mobilos tarifák is - írja a HWSW a társaság honlapján közzétett tájékoztatóra hivatkozva.
Kapcsolódó
A társaság 2016 óta nem emelt árat, a tarifák - díjcsomagonként eltérő mértékű - változását az infláció mellett a távközlési szektorban tapasztalt megnövekedett energiaárak is indokolják – közölte lapunkkal a szolgáltató. A tavalyi tényleges és az idei inflációs előrejelzés hatásaitól elmaradó mértékű díjemelést hajt végre csoport. Az áremelésből származó többletbevételt a megnövekedett költségek finanszírozása mellett a szolgáltatások színvonalának fenntartására, a fejlesztések finanszírozási igényének biztosítására fordítja a vállalat.
Az áprilisi számlalevéllel együtt értesítik fogyasztókat a szolgáltatási díjak változásáról. A díjcsomagban kínált előfizetések díja a csomag tartalmától függően havi 100 és 500 forint, míg az egyedi internet előfizetések átlagosan 800 forinttal lesznek drágábbak.
A vállalat a díjemeléseket követően is előnyös árat kínál a piacon minden szolgáltatás-típusban, legyen szó televíziós, internetes, vezetékes telefon vagy mobilcsomagokról, illetve ezek kombinációjáról - írta a Digi.
Az áremelés legjobban a mobilszolgáltatás előfizetőit érinti. Számukra a Digimobil Plusz és Max tarifák havi díja egységesen 1500-ról 1600 forintra nő, ha pedig eddig 1000 forintot fizettek, mert más Digi-szolgáltatással együtt igényelték a mobilt, 300 forinttal kell többet fizetniük.
A mobilos Digi Junior társdíjcsomag előfizetési díja a jelenlegi 500-ról 800 forintra (illetve önállóan 1000-ről 1100 forintra) emelkedik.
Július 1-jével új lakossági vezetékes szolgáltatások jelennek meg a Digi kínálatában. A havi költségek egy olyan előfizetőnél, aki a tévé- és internetszolgáltatást, valamint a telefonszolgáltatást is a cégtől veszi igénybe (a Digi Nekem nevű konstrukcióval), 400 és 900 forint közötti összeggel többel számolhat a korábbiaknál, a szolgáltatásoktól függően - ez 7-15 százalékos emelkedést jelent.
Az áremelés a hűségszerződéssel rendelkező ügyfeleket a hűségidő lejártáig nem érinti. A mostani akcióban csupán havi 5 999 forintért tv, internet és telefon csomag előfizetést egy éves hűség vállalásával a rendkívül kedvező tarifa egy éven át megőrizhető. További díjcsökkentést (egyszeri 1500 forint kedvezményt) érhetnek el az elektronikus számlázást vállaló ügyfelek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek