Az app akkor jelez, ha az eltérés legalább 500 méteres. A fejlesztés biztonsági megoldásként is működik, hiszen nem csak a felesleges autózás szúrható ki vele, az is, ha a sofőr teljesen más irányba indul, mint amerre az utasnak dolga lenne - olvasható a portálon.
A Google olyannyira előrébb tart a fejlesztésében, hogy az újdonságot Indiában már be is kapcsolták. Ugyanakkor rossz hír is van, ugyanis a világ egyetlen más országban sem működik jelenleg, és egyelőre nem tudni, tervezik-e a bővítést.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló