Az igazgató szerint a legfontosabb tényező az, hogy a mesterséges intelligencia (MI) egy „élő, lélegző dolog”, amivel már több ezren foglalkoznak.
Az év elején Dimon arról írt, hogy a mesterséges intelligencia „rendkívüli és úttörő.” A Wall Street-i óriás február és április között több mint 3500 kapcsolódó pozíciót hirdetett meg – írja a Finextra.
A Bloombergnek adott interjújában Dimon azt mondta: minden alkalmazásban és adatbázisban alkalmazni fogjuk a technológiát. Hozzátette, előfordulhat, hogy az embereket fogja helyettesíteni, mivel nagyrészt az összes részvényfedezeti ügyletet képes elvégezni. Ugyanakkor reméli, hogy az embereket a bankon belül át lehet majd csoportosítani.
„A technológia mindig is helyettesítette a munkahelyeket. A gyermekeink 100 évig fognak élni, és nem lesz rákjuk – a technológia miatt. És szó szerint valószínűleg heti három és fél napot fognak dolgozni" – fogalmazott Dimon.
A vezérigazgató elismerte, hogy vannak az MI-nek negatívumai, beleértve, hogy rossz emberek rossz dolgokra használják, de ennek végül jogi korlátai lesznek.
Hatalmasat kaszálhat a First Republic-üzletből a JP Morgan
A JP Morgan a közelmúltbeli bankválság egyik legnagyobb haszonélvezőjévé vált a nagyobb intézményekben biztonságot kereső ügyfelek betétáradatának köszönhetően. A legnagyobb amerikai hitelező arra számít, hogy nettó kamatbevétele 84 milliárd dollárra emelkedik.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni