A ControlUp kimutatása szerint egy 750 ezer eszközből álló minta 82 százaléka még mindig a korábbi, Windows 10 operációs rendszert használja az újabb, Windows 11-es rendszer helyett és csupán 18 százalékuk állt át az újabb rendszerre.
A jelentés kiemeli, hogy az átállásra váró eszközök 88 százaléka készen áll az átállásra, 11 százalékukat pedig teljesen ki kell cserélni ahhoz, hogy támogatni tudja az újabb operációs rendszert.
Simon Townsend, a ControlUp szakértője szerint azonban a tétlenkedés nem opció, most van itt az ideje, hogy teljes mértékben felmérjék a Windows 11 készenlétét, hogy zökkenőmentes átállást biztosítsunk, kevesebb leállással és fennakadással.
Erre a szakértők szerint azért is sürgősen szükség lenne az átállásra, mert a Microsoft hivatalosan 2025. október 14-én, azaz szűk másfél év múlva, megszűnteti a Windows 10 támogatását.
A StarCounter legfrissebb adatai alapján a Windows 11 piaci részesedése 30 százalékon áll, ami még mindig jelentősen alulmarad a Windows 10 igen impozáns, 65 százalékos részesedésétől.
A HWSW megjegyzi, hogy problémát jelenthet, hogy az átállás előnyei messze nem annyira tisztázottak, mint annak idején a Windows 7-ről Windows 10-re való átállás esetében.
Alaposan felborzolja a kedélyeket most a Microsoft
Természetesnek tart olyan tartalomkezelési gyakorlatot a Microsoft mesterséges intelligencia vezetője, amiért mások szerzői jogok megsértése miatt perelnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!