Bár a textilipar az emberiség által ismert egyik legrégebbi technológia, gyakran mégsem bizonyul könnyűnek az információs korszak vívmányainak, előnyeinek adaptálása a mindennapi viselet tekintetében.
A Massachusetts Institute of Technology és Svédország kutatói most olyan intelligens szövetet hoztak létre, amely képes érzékelni és reagálni a viselője mozdulataira. Az OmniFiber elnevezésű szálakból olyan nyomásérzékeny ruházatot lehet készíteni, amely segíthet az egyes műtétek után lábadozó betegeken, valamint énekesek és sportolók légzésszabályozásának javításában.
Bőrbarát, de még olcsóbb is
Ugyan a mesterséges izomrostok ötlete nem újkeletű, az MIT kutatócsoportjai mérföldkőhöz érkeztek a technológia fejlesztésében. Ozgun Kilic Afsar, az MIT munkatársa szerint a legtöbb mesterséges izomrost hiányossága, hogy termikusan aktiválódnak – ami túlhevülést okozhat, ha emberi bőrrel érintkezik –, alacsony az energiahatékonyságuk, illetve nehézkes őket legyártani. Ezek a rendszerek gyakran lassú válaszidővel rendelkeznek, ami tovább korlátozza a technológia alkalmazását.
Ezzel szemben az újfajta szövetnek nincs szüksége hőre – hogy képes legyen alakot váltani –, ezért a bőr sincs kitéve égési sérüléseknek. Emellett az OmniFibert viszonylag olcsó anyagokból lehet előállítani, és a „szövési folyamat” is jóval egyszerűbb.
Énekléstől a posztcovid tünetekig
A többrétegű szálak sűrített levegővel vagy folyadékkal feltöltve olyan rendszert alkotnak, amellyel tetszőlegesen lehet szabályozni a szövet feszességét, így tulajdonképpen mesterséges izomzatként működnek. A rendkívül vékony és rugalmas szálak külső rétege hasonlít a közönséges poliészterhez, amivel a kutatók szerint elkerülhetők a bőrirritációk.
Első prototípusként a csapat egy olyan ruhadarabot készített, amivel az énekesek megfigyelhetik a légzőizmaik mozgását, majd azonnali visszajelzést kaphatnak arról, hogy miként lehet elérni az optimális testtartást és légzéstechnikát éneklés közben. A vokális edzésen túlmenően a sportolók is jól járhatnak, hiszen segíthet elsajátítani a helyes légzésszabályozást adott helyzetekben. Mindemellett a végső cél egy olyan kényelmes viselet létrehozása, amely a légzőszervi betegeknek, műtét – vagy akár koronavírus-fertőzés – után lábadozó embereknek nyújt gyorsabb felépülést.
A kutatók szerint számos alkalmazási területe lehet a technológiának, mivel az intelligens szövet a légzéstámogatáson kívül más izomcsoportok esetében is hasznos tud lenni: amennyiben az „okostextil” idővel képes lesz reprodukálni az élsportolók mozdulatait, akkor a ruházat segítségével könnyebb lesz eltanulni az olimpikonok fortélyait, és fejlődni az adott sportágban.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek