- Korábban jártam Kínában, és Shenzenben láttam, hogy milyen hatással van egy városra egy technológiai óriáscég. Az Oppo egy erősödő, az európai piacon feltörekvőnek számító márka. Milyen céljai, ambíciói vannak az okostelefon piacon? És azon kívül?
- Az Oppo már jelenleg is meglehetősen nagy vállalat, a mobiltelefon szektorban Kínában az elsők vagyunk, a világon pedig a negyedikek. Csak a kifejezetten termékfejlesztéssel foglalkozó kutatási és fejlesztési központból öttel rendelkezünk – ebből négy Kínában, egy pedig Indiában van. Ezek mellett Kínában négy, az Egyesült államokban és Japánban egy-egy olyan k+f intézetünk is van, ahol az olyan jövőbe mutató technológiákkal foglalkoznak, mint a big data, a virtuális valóság, vagy a 6G. Az eredményeket tekintve az Oppo 2020-ban a világ 8. legtöbb szabadalmat bejegyző vállalata volt a világon.
- Talán kissé hiányosak az ismereteink, de mi az Oppót csak a tetszetős mobiltelefonokat gyártó cégként ismerjük. Orvosolná ezt azzal, hogy definiálja: a cégük ebben az iparágban valójában mi mindent gyárt?
- A mobiltelefon-piac meghatározó szereplői mind a mobil jövőjére koncentrálnak. Ez ma azt jelenti, hogy nem csak a mobiltelefonra, mint eszközre, hanem az m2m kommunikációra és a teljes ökoszisztémára figyelünk. Az a legfontosabb kérdés, hogy ki az, aki ezt az egész spektrumot képes lesz lefedni úgy, hogy közben az ügyfelek, felhasználók és fogyasztók elvárásainak is megfelelnek.
Nálunk ez ügyben kétszintű stratégiaalkotás töretént 2020-ban, amikor leginkább az IoT-portfólióra koncentrálva több forgatókönyvet is kidolgoztunk. Külön irány a személyes felhasználói igények teljesíthetőségének kidolgozása (ami a mobiltelefon-készülékek mellett olyan kiegészítők fejlődési irányát is meghatározza, mint a vezeték nélküli fejhallgatóké és az okosóráké), és megint más forgatókönyvet igényelt az okosotthon-centrikus igények középpontba állítása. Ezen a területen Kínában már nagy előrelépéseket értünk el, az otthoni 5G és az okostévé használatra koncentráló alkalmazásokkal jelen pillanatban azt az utat próbáljuk befutni, hogy mennyire lehetséges mindez a tengerentúlon. Az európai piacon viszont jelenleg a személyi termékeken van a hangsúly: a mobiltelefonon, a TWS fülhallgatókon, a hordható termékeken.
- A mobiltelefon-szektorban sikeres kínai cégektől két, jól elkülöníthető utat már ismerünk: a Huawei inkább az info-technológiai határokon belül, a mobiltechnológia, az iot és a digitalizálható technológia mezsgyéjén halad, a Xiaomi viszont bátran kilép e keretek közül, és akár az e-rollerrel, a légtisztítóval vagy a robotporszívóval is megjelenik a piacon. Ha ez a két végpont, akkor az Oppo hová tehető ezen a szakaszon?
- Mivel nem akarom magunkat ezügyben másokkal összehasonlítani, válaszként inkább az Oppo-ról mesélnék. Szokatlan módon, de a mobiltelefon piacra mi az mp3 lejátszók felől érkeztünk, illetve onnan, hogy az mp3 után másféle lejátszókat (bluray, mp4) is kifejlesztettünk. Számunkra csak fogyasztói fókusz van, a társaság nem lépett be semmilyen másfajta strukturális fejlesztésbe. Kínában az Oppo a magas minőséget és kiváló dizájnt képviselte, amihez nem annyira alacsony árcédula társult. Emiatt nagyon sokáig nem is tartottak minket tipikus mobilgyártónak a piacon, de végül mégis azzá lett, mert a hívó szavai: a kiváló kialakítás, a modern dizájn, a jó minőség és a prémium brand együttesen fontossá vált a mobiltelefont használók számára is.
Okos belépőkkel érkeztek a magyar piacra
Magyarországra hivatalosan az Oppo 2021. július 1-jével érkezett meg. Két élvonalbeli okostelefont és több vezeték nélküli fülhallgatót mutattak be és küldtek a magyar kereskedelmi forgalomba. Ez év során még a márka több bestseller készülékével és okos-kiegészítőivel bővíti a kínálatát. A most debütált Reno5 5G és Reno5 Z 5G okostelefonokról a tesztelők sok jót írnak, a három vezeték nélküli fülhallgató modellről (Oppo Enco Buds, Oppo Enco Air és Oppo Enco Free2) pedig leginkább az az első visszajelzés, hogy valószínűleg a legjobb ár-érték arányú kiegészítők közt vannak a piacon.
Az első IoT termékeink - az okosórákra és a vezeték nélküli fejhallgatókra gondolok – kifejlesztése során is az volt a fő hatóerő, hogy örökítsük tovább ezt a fajta termékpozícionálást és termékfilozófiát. Így ezekre is az a jellemző, hogy teljes mértékben saját fejlesztésűek, és mi is terveztük azokat. Ebben hittünk akkor is, amikor a dán hifi audió márkával, Dynaudioval dolgoztunk együtt, hogy a fülhallgatóink is az elérhető legjobb minőséget képviseljék - és az eredmények visszaigazolták ezt a filozófiát.
- Mielőtt az Oppo-hoz szerződött, ön a Xiaomi és a Huawei értékesítési és marketing-skalpjait is begyűjtötte, ráadásul számos európai országban dolgozott. Ezért is szeretném, ha elárulná: mit esznek a kínai mobilgyártók Európán? Úgy értem, hogy van nagyobb, kevésbé tagolt, kevésbé differenciált, kevésbé veszekedős piac is a világon, mégis: Európa láthatóan kiemelt fontossággal bír az önök számára. Miért?
- Az első és a legfontosabb szempont, hogy Európára specifikusan nagyon is igaz, hogy néhány nagy szolgáltató által vezérelt piac. Ahol nagyon fontos szerepet töltenek be az egész szektor fejlődését és működését illetően is az olyan cégek, mint a Deutsche Telecom, az Orange, a Vodafone vagy a Telefonica, ráadásul az egész kontinensen ezekkel a nagy nevű cégekkel találkozunk Európában. Ezeknek a szolgáltatóknak nagyon egyértelmű technológiai fejlődési útitervük és -ívük van, ami kiemelten fontossá teszi számunkra a velük való együttműködést, mivel ennek során összhangba tudjuk hozni a fejlesztéseinket a már meglévő trendekkel.
Ezen túlmenően, ha együtt tudunk dolgozni ezekkel a szolgáltatókkal, akkor az annak is bizonyítéka, hogy a nagyon magas szintű technológiai és szolgáltatói elvárásoknak is képesek vagyunk megfelelni. Ha az Oppo be tud illeszkedni ebbe az elvárásmátrixba, akkor támogatottá válik – ami pedig azért fontos, mert ezek a nagy cégek a piaci működés igazi motorjai.
- Csak hogy egyértelműsítsünk: ez azt jelenti, hogy az Oppo prémium és/vagy a felső kategóriás termékként definiálja magát az európai piacon?
- Onnan érdemes ezt a kérdést megválaszolni, hogy azOppo egy prémium brand; egy magas innovációs értékkel bíró, dizájnolt márka. Ennél fogva az elsődleges törekvésünk természetesen az, hogy prémium márkaként definiáljuk magunkat, és így is legyünk számon tartva.
Azonban az, hogy prémium márkaént jelenünk meg, nem azt jelenti, hogy csak a legfelső ár kategóriában volnánk elérhetők. A közép és belépőszinten is szeretnénk ezt a fajta személetet képviselni.
- Nem kötözködni akarok, de ez voltaképpen minden olyan cégre igaz, aki az említett szolgáltatókkal együtt dolgozik, és jó a pr-szövegezése. Ezt mondhatta volna a múltban akár a Nokia is, vagy manapság az Apple, a kettő közt pedig a ZTE és az LG, illetve mondhatja magáról ma is a Samsung is. Azért tartom fontosnak, hogy ezt a kérdést tisztázzuk, mert az Oppo új szereplő ebben a kínálatban Magyaroroszágon, tehát pontosan tudniuk kell, hogy a cég magát és a termékeit hova várja, hova, kire is céloz a piacon. Így mik az elsődleges elvárásaik a magyar piacon, amely még az európai átlagnál is kisebb, ráadásul nagyon speciális, roppant árérzékeny, és az is jellemzi, hogy nehezen és sokára vált készüléket? Az Oppo számára ez csak az európainak egy szelete, avagy lát a cég benne olyat, ami miatt esetleg kiemelten vagy másként is érdemes lenne foglalkoznia vele?
- Nálunk mindig az volt a fókuszban, hogy elsősorban a saját dolgainkkal foglalkozzunk, és az volt a célkitűzés, hogy a megfelelő, a saját módszereink szerint dolgozzunk, ami majd elhozza a várt eredményeket. Sokkal fontosabb ez, mint a versenytársak állandó elemzése és a rájuk történő állandó figyelés vagy reagálás. Ennek alapján a mi elvárásaink között az most is előkelő helyen áll, hogy a helyi elvárásoknak megfelelő szolgáltatásokkal és termékekkel jelenjünk meg, azt nyújtsuk, amire a végfelhasználónak valóban szüksége van, és ezt a megfelelő kommunikációval alá is támasszuk.
Európában 2019-ben kezdtünk bele ebbe a munkába, és a a célkitűzés akkor is az volt, mint most, hogy 2024 végére mi legyünk a 3. számú piaci szereplők. Ez reális elképzelés ma is, hiszen globálisan a 4. helyen állunk, és ez alapján biztos vagyok benne, hogy az 5 éves célt sikeresen fogjuk végrehajtani. Ennek érdekében szoros együttműködéseket kötöttünk olyan nagy, történelmi, kulturális tradíciókkal rendelkező szervezetekkel és rendezvényekkel, mint a franciaországi Roland Garros, a brit Wimbredon vagy Barcelona futballcsapata. Nem egyszerűen fizetős szponzorok vagyunk, fontosnak tartjuk ilyen módon is jelezni, hogy tiszteljük a hagyományokat és a kapcsolat felvételének lehetőségét olyan helyi társaságokkal, amelyek az európai értékrendben jól beágyazottan megtalálhatók. De a korábban már említett dán kapcsolat a Dynaudióval is azt üzeni, hogy mi hosszútávú fejlesztésre, jelenlétre rendezkedtünk be Európában, és nem arról szól a mi felbukkanásunk, hogy a "gyorsan be - gyorsan ki" piaci filozófiát követnénk.
- Tehát akkor: az Oppo mit remél Magyarországon?
- Természetesen az a fő törekvésünk, hogy kielégítsük a végfelhasználók igényeit, és hogy mi legyünk számukra a preferált termékek.
- Számokra, határidőkre is lefordítható ez? Vagy legalább arra, hogy a magyar piac az európai piacbővülési elképzelések egy szeletkénje, egy tétel a célokhoz vezető úton?
- A 2024-re a top3 márka között szeretnénk lenni.
- Akkor: Samsung, Apple, Oppo vagy Huawei, Samsung, Oppo?
- A sorrend mellékes, a top3-ba való bekerülésünk a cél.
- Segítsen megérteni egy dolgot! A mobiltelefon azzal, hogy érinőképernyőt kapott, hogy belekerült fényképezőgép, a médialejátszó, aztán a vezetéknélküli hifi-hangzás, az okosalkalmazások, az okosóra, a VR-szemüveg stb. olyan fejlődési pályára állt, ami azt követeli a legnagyobb és leginkább ambiciózus gyártóktól, hogy megállás nélkül, végtelenítve innováljanak, fejlesszenek, érvényesítsenek. Ennek a hajszának voltak már nagynevű áldozatai a Nokiától a HTC-n át az LG-ig elég hosszú a sor. Hogyan kezeli ezt a kihívást az Oppo?
- Az az igazság, hogy a mobiltelefon szektor pont azért izgalmas ennyire, mert évről-évre hihetetlen mennyiségű és minőségű technológiai fejlesztés, evolúciós lépés, innovatív tevékenység az, aminek a szemtanúi lehetünk. Ráadásul mindez rendkívül dinamikusan valósul meg. A kihívás oldaláról nézve az látszik ebben a szegmensben, hogy miközben érdemes követni a trendeket, már nem elegendő csak a már meglévő fogyasztói elvásárokra építkezni, azokat szoros monitoring alá kell venni, hanem tanulmányozni is kell a technológiai újításokat, a lehetséges fejlődési irányokat, és minél nagyobb pontossággal meg kell tudnunk jósolni is a jövőbeli ügyfél elvárásait.
Ehhez az Oppo úgy viszonyul, hogy a jelenlegi 40 ezres munkavállalói létszámunknak negyede, azaz tízezer ember kifejezetten a k+f területen dolgozik. Itt két szinten zajlik a munka, melyből az egyik kizárólag a technológiai fejlesztésekre koncentrál. Például a hat említett k+f intézetünk közül az egyik kizárólag anyagok tesztelésével és fejlesztésével foglalkozik. Arra keresik a választ, hogy a jövőben milyen anyagok, milyen kombinációjából készülnek majd mobilok, milyen felületeket igényelnek majd a felhasználók, hogy az üveg, a fémek és a műanyagok mellett hol-hogyan lehet például kerámiát beépíteni egy-egy készülékbe. Az anyagkutatás azonban csak egy példa. Egy másik pedig, hogy az 5G-fejlesztések után megkezdődtek a kutatások a majdani 6G irányában is.
- Akár úgy is érezhetjük, hogy a mobiltelefonok mindig is velünk voltak, pedig az első érinőképernyős telefonokat még 15 éve sem használjuk, a most csereérettnek minősített 4G technológia pedig alig egy évtizedes, az 5G-nek ennyit se jósolnak. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a mobiltelefonok végül oda kerülnek majd a nyomatók, az asztali pc-k, routerek és az okos mosógép vagy hűtőszekrények mellé? Abban az értelemben, hogy aktuálisan már nem lesznek szexik, trendik, csak egy újabb, a felhasználói ésszerűség határig vagy a végletekig fejlesztett és kifinomult eszköz, amit viszont éppen a mai állandó + mindenre használat helyett csak időnként veszünk majd elő?
- Én ezt nagyon sokáig nem tudom még elképzelni.
- Miért?
- Erre nem tudok konkrét választ adni. Az biztos, hogy a mobiltelefónia az összes felsorolt eszköztől eltérő pályán van. A mobilokat - azt hiszem - minden mástól éppen az különbözteti meg, hogy integrált részévé vált az emberiség mindennapi életének. Nem csak az egymással való kapcsolattaráshoz van szükség mobilra, hanem ahhoz is, hogy a társadalommal kapcsolatban lehessünk. Annyira annyira az életünk részévé vált, hogy nem hiszek abban, hogy egyhamar unalmassá válhatna ez a küzdőtér.
Persze, vannak új fejlesztési, fejlődési irányok, melyek hatására a mai mobilok formája, anyaga, működése és szolgáltatási portfóliója alaposan megváltozhat. Meg is változik majd, mert az 5G a mesterséges intelligenciával, a felhőalapú informatikával és a VR-technológiával például éppen ebbe az irányba tolja a fejlesztéseket. Előfordulhat, hogy a közeljövőben egy legalább annyira újfajta, új kinézetű mobiltelefon jelenik meg az életünkben, mint ami az érintőképernyők megjelenését követően teljesen átrajzolta a telefont kívül is, belül is. Ha egy mobil például kizárólag cloud alapon működik majd, akkor maga a mobil esetleg csupán egy üveglap formában fog a kezünkbe kerülni, mert minden mást a felhőben végzünk majd el vele. Az is lehet, hogy akár egy okosóra is elegendő lesz mindehhez - vagy egy másfajta, a közeljövőben megjelenő eszköz.
Mindezek már annyira nem csupán a fantázia szüleményei, hogy a tavalyi INNO Dayen már be is mutattuk az első AR-üveg prototípust, és a kihúzható kijelzőjű készülék koncepcióját ma Budapesten is bemutattuk. Efféle újdonságokkal idén is készülünk, ezért szerintem még jó pár évig megmarad a mobiltelefonok szexisége.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!