Az Oroszországot az Európai Unióval összekötő két nagy nemzeti gázvezetéknél történt robbanások a nyugati politikusokat arra késztetik, hogy megkérdezzék: mi lesz a következő célpont?

Az Északi Áramlat energiavezetékek elleni támadásokért még senki sem vállalta a felelősséget. Amerikai és európai tisztviselők azonban gyorsan a Kremlre mutogattak, miközben arra figyelmeztettek, hogy a globális internetet tápláló tenger alatti kábelek labirintusszerű hálózata is vonzó célpont lehet – írja a Politico.

A fenyegetés valós. Ez részben annak köszönhető, hogy a kábelek körül gyenge a biztonság, és az Oroszországhoz hasonló autoriter rezsimek hajlandóak nem katonai célpontokat célba venni és úgynevezett hibrid hadviselési taktikákat alkalmazni.

"Már több mint egy évtizede célpontja a konfliktusoknak a terep" - mondta Keir Giles, a Chatham House agytröszt orosz információs hadviseléssel foglalkozó szakértője. "Ha nem fordítanak nagy figyelmet ezeknek a létfontosságú eszközöknek a biztosítására, a nyugati országok csak saját magukat hibáztathatják".

Itt van minden, amit a tenger alatti internetkábeleket fenyegető veszélyről tudni kell.

A világ majdnem teljes internetforgalmát egy több mint 400 száloptikás csőből álló globális hálózaton keresztül bonyolítják le, amely együttesen 1,3 millió kilométert tesz meg. Ezeket szinte kizárólag olyan magáncégek üzemeltetik, mint a Google és a Microsoft, valamint a francia Alcatel Submarine Networks és egyre inkább a kínai Huawei Marine Networks.

Több tucat ilyen kábel köti össze az EU-t az Egyesült Államokkal - ami vitathatatlanul a világ legfontosabb digitális kapcsolata -, de hasonló hálózatok kötik össze Latin-Amerikát Ázsiával, illetve Afrikát Európával.

A sebezhetőség részben e kábelek elhelyezkedésének köszönhető. A kábelek a Földet behálózzák, és gyakran rendkívül távoli területeken találhatók, amelyekhez tengeralattjárók vagy pilóta nélküli víz alatti járművek könnyen hozzáférhetnek. A hálózatok működésére vonatkozó szabályozási felügyelet hiánya szintén megnehezíti a vállalatok és a kormányok számára a hálózatok védelmét.

E csővezetékek többsége nemzetközi vizeken található.

Vannak úgynevezett fojtópontok is, vagyis olyan kulcsfontosságú területek, ahol a nagyobb tenger alatti kábelek keresztezik egymást, amelyek a legnagyobb kockázatot jelentő potenciális célpontok közé tartoznak. Európa esetében ezek közé tartozik Gibraltár és Málta, ahol az EU Ázsiába irányuló számos összeköttetése köt ki, miután áthaladt az egyiptomi Szuezi-csatornán. Az Egyesült Államok esetében a New York-i partvidék az elsődleges kapcsolódási pont Európához. Az Egyesült Királyság nyugati partjai jelentik az Egyesült Államok és Európa többi része közötti összekötő csomópontot.

Az aggodalmak középpontjában az áll, hogy egy külföldi kormány - például Oroszország, Kína vagy Észak-Korea - szabotálja ezeket a tenger alatti kábeleket, amelyek többnyire nem őrzöttek és a nyugati kormányok ellenőrzésén kívül esnek. Nemzetbiztonsági tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy ellenséges rendszerek is megpróbálhatják lehallgatni ezeket a vezetékeket megfigyelési céllal, bár mind az amerikai, mind az európai hatóságok végeztek már ilyen mélytengeri kábelcsapdázási tevékenységet.

A kockázat nem új keletű. A politikai döntéshozók már legalább egy évtizede jelzik, hogy a tenger alatti internetkábelek könnyű célpontot jelentenek, és nagyobb kormányzati támogatást igényelnek a biztonságuk megőrzése érdekében. Közel két évvel ezelőtt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára újságíróknak azt mondta, hogy a tenger alatti kábelek nemcsak a civil társadalom számára - például a pénzügyi piacok működéséhez -, hanem "a különböző katonai képességek számára is létfontosságúak". A legtöbb nyugati hadsereg gyorsan a műholdas tartalékkommunikációhoz tud fordulni, ha ezek a tenger alatti kábelek veszélybe kerülnek.