Steve Huffman, a Reddit vezérigazgatója hétfőn a The Wall Street Journal Tech Live konferenciáján tartott előadást, melyben az internetes keresés jövőjéről beszélt a mesterséges intelligencia korában.
Úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak közepette a Reddit még inkább kitűnhet a többi közösségi platform közül – írja tudósításában a Business Insider. A Reddit-vezér leszögezte, valahonnan jönnie kell a mesterséges intelligenciának, és tényleges forrását leginkább pedig itt lehet megtalálni.
Kapcsolódó
A Reddit márciusban lépett tőzsdére, és egyúttal a mesterséges intelligencia fejlesztésének fontos szereplőjévé is vált. Steve Huffman szerint az oldal nagyjából minden témával kapcsolatos köznyelvi szónak gazdag tárháza, amelyet folyamatosan frissítenek, emiatt pedig rendkívül nagy értéket képvisel a gépek tanításában, és abban, hogy hogyan gondolkodjanak és beszéljenek úgy, mint az emberek.
A felhasználói tartalmak masszív indexével rengeteg MI-modell melegágya a Reddit, még olyanoknak is, amelyek tanításában a cég tudta nélkül vesz részt. Így Steve Huffman szerint ki kell találnia a vállalatnak, hogy pontosan hová is pozícionálja magát a szektor ökoszisztémájában.
A ChatGPT és a Reddit házassága a tőzsdét sem hagyta hidegen
A két cég által kötött partnerségi megállapodás értelmében az OpenAI hozzáférést kap a Reddit tartalmaihoz.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér