Az EU-tagállamok és a nyugat-balkáni országok,
- Albánia,
- Bosznia-Hercegovina,
- Észak-Macedónia,
- Szerbia,
- Montenegró
- és Koszovó
állam- és kormányfőinek találkozóját közvetlenül megelőző aláírási ceremónián az EU központi intézményeinek vezetői és a házigazda Edi Rama albán miniszterelnök is jelen volt.
A díjak csökkentése jövő októbertől kezdődik, és a tervek szerint 2027-re fejeződik be.
A nyugat-balkáni térség országai egymás között már korábban döntöttek a roamingdíjak eltörléséről.
A csúcsértekezletre érkezve Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hangoztatta, hogy jelképértékű találkozóról van szó, mert a két térség vezetői most először találkoznak a Nyugat-Balkán valamely országában. Kiemelte az EU-bővítés folytatásának fontosságát, hangoztatva, hogy a következő nemzedékek számára is nagyobb biztonságot jelent az, ha a térség országai az unió részévé válnak.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője szintén kiemelte a megbeszélés témái közül az uniós bővítést. A térség országai a csatlakozási folyamat különböző szintjénél tartanak. Közülük többel az EU már a csatlakozási tárgyalásokat is megkezdte, Szerbia és Montenegró esetében több tárgyalási fejezetet már le is zártak. Vjosa Osmani-Sabriu koszovói elnök a csúcsra érkezve jelentette be, hogy Pristina még az idén benyújtja uniós csatlakozási kérelmét.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót