A gyártók és a Google szoros együttműködésének köszönhetően egy ideje már megdőlni látszik az a mítosz, miszerint a hírhedten sokáig támogatott iPhone-készülékek élettartama mellett egyik androidos zászlóshajó sem tud labdába rúgni. Ezt pedig most egy újabb mérföldkő támasztja alá.

A Qualcomm ugyanis bejelentette, hogy a Snapdragon 8 Elite alapú Android-eszközök akár nyolc egymást követő éven keresztül is kaphatnak Android szoftver- és biztonsági frissítéseket.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az olyan idei csúcsmodellek, mint a Samsung Galaxy S25 vagy a OnePlus 13 már nyolc éven át muzsikálni fognak, ez ugyanis a gyártókon múlik. A Qualcomm mindössze az alapokat fekteti le ennek lehetőségéhez, hogy megkönnyítse a dolgukat. 

A San Diego-i chipgyártó szerint az új Snapdragon 8-as és 7-es sorozatú lapkákat használó készülékek is jogosultak a program keretében hosszabb szoftveres támogatásra. Ez azonban csak az idén később piacra kerülő készülékektől kezdődően érvényes – írja az Android Police.

Ám még a hosszú életet kínáló Snapdragon 8 Elite támogatására is csak az Android 15-re tervezett készülékek jogosultak alsó hangon, az ennél régebbi platformokra nem.

Készülékek milliói érintettek, a gyártókon múlik, hogy megvédenek-e

Qualcomm-lapkák tucatjai, készülékek millió érintettek, súlyos biztonsági problémára bukkantak a gyártó chipjeiben. A javítás már elkészült, de a gyártóktól is függ, hogy a felhasználók megkapják-e. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.