Hasonlóan véletlen felfedezésnek köszönhette Alexander Fleming, hogy felismerte, bizonyos penészgombák hatékonyan irtják ki a baktériumokat, mint ahogyan egy spanyol hobbiméhész, Federica Bertocchini megtalálta azokat a lárvákat, amelyek képesek lehetnek megemészteni a leggyakrabban használt műanyagokat. Épp a kaptárait ellenőrizte, amikor észrevette, hogy férgek rágták be magukat a méhekhez, átjutva a szintén nehezen lebontható méhviaszon.

Egy zacskóban gyűjtötte össze a kártevőket, hogy otthon ellenőrizze pontosan melyik fajról van szó. Mindezt csak szakmai ártalom miatt tette: Bertocchini ugyanis a spanyolországi Cantabria Egyetem biológusa. Ahogy hazaért, észrevette, hogy a kukacokat nem csak a kaptárfala, de a szatyor sem tartotta vissza. Az azonosított nagy viaszmolyok falánksága pedig annyira meglepte, hogy a munkahelyén kapcsolatba lépett két másik kutatóval, Paolo Bombellivel és Christopher Howe-val, a Cambridge-i Egyetem biokémikusaival - írja az Economist.

Kapcsolódó

A féreg, amely felégeti a hidakat

Az egyáltalán nem új ötlet, hogy élőszervezetekkel bontsanak le műanyagokat, már régen kísérleteztek a Nocardia asteroides nevű baktériummal fajjal, amely ugyan képes megemészteni a polietiléneket, de nagyon lassan halad. Félmilliméternyi műanyagréteget hat hónap alatt dolgoznak fel. A nagy viaszmolyok ehhez képest 40 percet alatt lyukakat rágtak az anyagra. Tizenkét óra alatt pedig 3 milligramm bolti zacskót tüntettek el.

A dolog kulcsa az lehet, hogy a méhviaszban és - az évente mintegy 80 millió tonna mennyiségben előállított -  polietilénben van egy közös részecske, amely a legtöbb élőszervezet számára feldolgozhatatlan, sőt, megbonthatatlan. Ez a metilénhíd, egy olyan szénatom, amelyhez két hidrogén molekula kapcsolódik. A szénatomnak négy kötése lehet, vagyis itt szabadon marad két ún. vegyértéke: vagyis dupla erősséggel kapcsolódhat egy másik atomhoz.

A nagy viaszmoly lárvája viszont képes lebontani és megemészteni ezt az anyagot. Az ürülékük vizsgálata alapján a keletkezett anyag, viszont nem sokkal lelkesítőbb: etilénglikol, ismertebb nevén fagyálló. Ami legalább annyira mérgező és káros, mintha a műanyag évezredekig rohadna a természetben.

E mellé jön az is, hogy a világon egyre több méh pusztul el, amely a virágok kisebb arányú beporzását eredményezi. Vagyis egy eleve kétes egyensúly borulna meg, ha az emberiség még tenyészteni is kezdené a méhekre veszélyes viaszmolyokat. Húsbavágó leginkább a mezőgazdaság számára lenne, ha milliós nagyságrendben jelenne meg ez a faj.

A gazdaság mégis rákaphat

Az etilénglikol viszont már több mint száz éve kíséri az emberiséget. Egyrészről autók hűtővízéhez rendszeresen adagolják, másrészt a repülők jégmentesítését is ezzel végzik. Így azt is tudjuk róla, hogy alacsony a toxicitása a vízi ökoszisztémára nézve. Inkább a fejlett szervezetekre veszélyes, hanem is éppen maga, de bomlástermékei mindenképpen: például az emberre, amelynél idegrendszeri, máj-, tüdő- és szívkárosodást okozhat.

Ami viszont fontos, hogy az etilénglikolt felhasználják poliészterek gyártására. Vagyis egy érdekes terméklánc alakulhatna ki: a polietilénekből, vagyis a leggyakrabban használt csomagolóanyagból később textileket és szigetelőanyagokat készíthetnek. Az ebben rejlő gazdasági haszon pedig nem kicsi: évente 1 billió nejlonzacskót  használ el az emberiség. Ahogy arról korábban írtunk: csomagolási hulladék növekvő mennyisége Magyarországon is probléma, bár az Európai Unió területén az egy emberre jutó évi 158 kilogramm elmarad a magyarországi 103 kilogrammos átlagtól. E hulladékfajta nagy része a vásárlások során kerül a háztartásokba.

A Pike Research legutolsó mérése szerint a világ csomagolóipara közel 500 billió dollár (15 ezer billió forint) árbevételt könyvelhetett el 2010-ben.

Nyersanyag és piaci felhasználási lehetőség tehát adott, azonban a mód még kérdéses. A műanyaghulladékok nagy része az óceánokban gyűlik fel, ahol a lárvák nem élnek meg. De ha meg is élnének, akkor is rengeteg károsanyag kerülne a vizekbe, gyakorlatilag begyűjthetetlenül.

Ha nem jó, amit a természet ad, belenyúlunk

A genetikailag módosított organizmusok (GMO-k) leginkább a növénynemesítések révén miatt ismertek, de évente 30-100 milliárd dollárt költenek az olyan génsebészeti kutatásokra, amelyek alkalmazása indokolt lehet a nagy viaszmolyok esetében. Ha ugyanis sikerülne megtalálni azt a genetikai kódot, amely lebontja a polietiléneket, az például átültethető lehet más élőlényekbe, így kiiktatva a méhek kiirtásával járó kockázatot.

Ugyanakkor elképzelhető az is, hogy katalizátoranyagok bevonásával, vagy a genetikai beavatkozással a polietilénglikol helyett valamilyen más anyag lehet a lárvák ürülékében. Olyasmi, amely még kevésbé terheli a környezetet, mint a poliészterek.