A Deloitte friss kutatása szerint az amerikai háztartások tavalyhoz képest jóval több előfizetéses streaming tartalmat fogyasztanak. A 3500 megkérdezett válasza alapján egy háztartásban átlagosan négy szolgáltatásra fizetnek elő, ami egy hónapban nagyjából 61 dollárba, vagyis nagyjából 22 ezer forintba kerül.
Ehhez képest egy olyan kábeltévé-szolgáltatás, ami 100 csatornát tartalmaz, 50 és 85 dollár között mozog – számol be róla a HWSW.
Az átlagköltés emelkedéséhez a lap szerint az járulhatott hozzá, hogy a Netflix és az HBO Max is megemelte az előfizetéseinek díjait. Ezen felül a jelszómegosztást is erősen szankcionálni kezdték, melyek további költségemelkedésekhez vezettek, mivel azok is kénytelen voltak saját előfizetni, akik korábban másokét használták.
A válaszadók fele ugyanakkor úgy véli, hogy az 61 dolláros átlagköltséggel a szolgáltatók már a lélektani határt súrolják, ugyanis ha a streaming szolgáltatásokra szánt havi kiadásaik további 5 dollárral emelkednének, akkor a négy platformból az egyikről lemondanának.
A Deloitte kutatásából az is kiderül, hogy nem csupán a folyamatos áremelkedés miatt elégedetlenek a válaszadók, hanem azért is, mert szerintük lényegében alig fejlődik a szolgáltatók tartalomajánlóinak algoritmusa, emiatt a fiatalok inkább a közösségi médiát használják ajánlóként.
Eltörlik a Netflix legolcsóbb előfizetését
A Netflix januárban bejelentette, hogy néhány országban elérhetetlenné teszi a reklámmentes Basic előfizetési csomagját, jellemzően ott, ahol a reklámokkal támogatott csomagok is elérhetők. A folyamat az idei második negyedévben veszi kezdetét.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!