A Sensor Tower piackutató cég friss adatai szerint a TikTok-ot alapító kínai ByteDance szolgáltatása 2023-ban látványosan kevesebb ügyféllel bővült 2022-höz képest, két évvel ezelőtt negyedéves összehasonlításban átlagosan 12 százalékos volt az éves bővülés, míg tavaly ez 3 százalékra esett vissza.
A felhasználói visszajelzések alapján főként az okozhatta a visszaesést, hogy egyre több reklám jelent meg a platformon, valamint hogy elindult a TikTok Shop. Utóbbi esetében azok a tartalomgyártók, akik nagyobb eléréssel rendelkeznek, elárasztották csatornáikat az olyan reklámokat tartalmazó videókkal, amelyek valamilyen módon az online áruház kínálatát népszerűsítik.
A közösségimédia-platformoknak érdeke, hogy fékezzék a reklámokat, a Meta például már januárban megtette ezt az Instagramon elérhető Shop esetében – jegyzi meg a HWSW.
A közösségi oldalakon található kereskedelmi felületen a pandémia idején óriási forgalommal bírtak, ám a járványhelyzet megszűnésével drasztikusan visszaesett a forgalmuk.
Pörög a digitális újhullám, csak úgy öntjük a pénzt a tartalomgyártók nyakába
A mobilalkalmazások között korábban játékok tettek szert ekkora profitra.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót