A Huawei által támogatott jelentés szerint az AI algoritmusokat rövidesen az élet szinte minden területén alkalmazzák majd - a vásárlástól az önvezető autókon és a robotikán át az egészségügyi diagnosztikáig -, a mesterséges intelligencia szerepe pedig olyan alapvető lesz, mint a gőzgépé az ipari forradalomban. Az AI terjedésében kulcsszerepet játszó okostelefonok mindenki kezébe elviszik a technológiát, minthogy 2021-re a világ lakosságának 60 százaléka használ majd okostelefont - számol be az MTI.
Az előrejelzés szerint 2017 végére a világ lakosságának fele fog okostelefont használni, és a következő 4 évben 8,1 milliárd okostelefont szállítanak le világszerte. Az okostelefonok globális elterjedésének növekedése magával hozza a mesterséges intelligencia széleskörű elterjedését és felhasználását is. Eközben az okostelefonok intelligens készülékekké válnak, amelyek megjósolják majd a felhasználó következő lépését, és cselekedni is fognak helyette.
Kapcsolódó
Az IDC szerint az okostelefon iparág jövője a "mobil" mesterséges intelligencián múlik, azaz azon, hogy a felhő és a készülékek mesterséges intelligenciája (cloud AI és on-device AI) megfelelően tud-e együttműködni. Az AI által használt óriási, strukturálatlan adathalmaz feldolgozása jelenti ugyanis a fejlesztések legnagyobb nehézségét, az adatok megfelelő értelmezéséhez elengedhetetlen a felhő technológiája. A felhő ereje tanítja majd a hatalmas mennyiségű strukturálatlan adatokat kezelő AI algoritmusokat; a készülékekbe épített AI chipkészlet pedig biztosítja a készülék számára, hogy alkalmazza azt, amit az AI algoritmus megtanult. A felhő technológia segítségével a készülékek megtanulják a szükséges funkciókat, és képessé válnak értelmezni az általuk feldolgozott komplex adatokat - összegzi az elemzés.
A chipkészletek segítségével a mobilkészülékek jobban megértik majd a felhasználót, és automatikusan személyre szabott szolgáltatásokat nyújtanak. Ugyanakkor egy ilyen teljesítményű chipkészlet megtervezése nagy kihívás, tekintve az okostelefon mérete, a tápegység és a fogyasztás korlátokat szab.
A kutatóintézet előrejelzése alapján az AI-nak köszönhetően a következő 10 évben megoldás születik a hatalmas információtömegek strukturált, biztonságos feldolgozására és tárolására, amelyet a szerkezetek többek között a felhasználói viselkedés megfigyelésekor és lemodellezésekor, vagy a környezeti elemek vizsgálatakor halmoznak fel. A mobil mesterséges intelligencia olyan területeken hozhat érdemi fejlődést, mint a fotózás, az egészségügy, a közlekedéslogisztika és az információbiztonság.
Az intelligens készülékek megvizsgálják és megjegyzik, hogy tulajdonosuk milyen alkalmazásokat használ és ezt a nap melyik szakában teszi. A Machine Learning, azaz gépi tanulás segítségével a szerkezetek önmaguktól képesek az adatbázisok kezelésére anélkül, hogy erre külön utasítani kellene őket. Az okostelefonok esetében jellemzően a beszédfelismerésért, az ujjlenyomat leolvasásért és az akkumulátor energiagazdálkodásáért felelős terület kiegészül az úgynevezett Deep Learning-gel. A Deep Learning-gel olyan tevékenységek valósíthatók meg, mint a kamera általi tárgy-, és képfelismerés, vagy akár az egészségi állapot diagnosztizálása.
Az IDC előrejelzése szerint az intelligens készülékek hamarosan képesek lesznek a különböző forrásból érkező információk komplex értelmezésére és a felhasználó nevében való cselekvésre.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót