Egy biotech startup a fejébe vette, hogy kihalt állatokat hoz vissza a múltból, ennek érdekében folyamatosan gyűjtik a finanszírozást a befektetőktől: a legutóbbi tőkeemeléskor 200 millió dollárt szereztek, ami alapján 10,2 milliárd dollárra értékelhető a szóban forgó startup, a Colossal Biosciences. A céget Ben Lamm alapította, aki szerint jó úton haladnak, hogy 2028 végére egy elefánt béranya segítségével gyapjas mamutborjút „hozzanak létre”.
A dallasi székhelyű Colossal Biosciences a legutóbbi zárt körű finanszírozáskor a TWG Global tőkejuttatására támaszkodott, amellyel együtt már 435 millió dollárnál tart a projekt. A siker kulcsa az lesz, amikor a cég hozzájut a megfelelő genomokhoz – idézi a Bloomberg Lammt. A cég terve szerint a tundra övezetben talált mintákból mamutgéneket nyernek ki, amelyeket aztán ázsiai elefántsejtek génjeibe szerkesztenek.
Néhány szkeptikus tudós szerint a projekt erősen megkérdőjelezhető, szóval egyelőre kevesen hisznek benne, hogy pár év múlva mamutok sétálgatnak majd a Földön. A mamutok 10.000 évvel ezelőtt haltak ki, azóta sokat változott az éghajlat és a vadállatok számára rendelkezésre álló élőhely is lecsökkent. Ráadásul pont a gyapjas mamutok természetes élőhelye (a sarkvidéki tundra) is egyre kisebb. De az is véleményes, hogy
az így létrehozott állatot mennyire lehet majd valóban mamutnak tekinteni.
A startup vezetője szerint – ha sikeres a projekt – a létrehozott mamutot szigorú megfigyelés mellett biztonságos rezervátumban helyeznék el. Hasonló sikertörténetre készülnek, mint a farkasok visszatelepítése volt a Yellowstone Nemzeti Parkba.
Lamm a Harvard University genetikusával, George Churchcsel alapította a Colossalt, még 2021-ben. A támogatók közt hírességek is megtalálhatók, egyebek mellett Paris Hilton. A startup a mamut projekt mellett a dodót és a tasmán tigrist is visszahozná a múltból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás