Oroszország azt követelte a Telegram-tól, hogy adja át az üzenetek visszafejtéséhez szükséges titkosítási kulcsokat. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (ECHR) szerint azonban az emberi jogok szempontjából ez aggodalomra ad okot, mivel a hátsó kapuk beépítése az egyes üzenetküldő szolgáltatásokba sérti az alapjogokat, így az egész Európai Unióban illegális lehet ez a gyakorlat.
Ez a döntés ellentmond az Európai Bizottság azon korábbi javaslatának, miszerint az e-mail és üzenetküldő-szolgáltatásoknak hátsó ajtót kellene biztosítaniuk a bűnüldöző szervezetek számára, hogy a biztonsági kockázatnak tekinthető személyek üzeneteit visszafejtsék – írja a HWSW.
A bíróság indoklása szerint a titkosítás gyengítése technikailag lehetővé tenné, hogy rutinszerűen, általánosan és válogatás nélkül figyeljenek meg személyes beszélgetéseket, ami még kevésbé indokolt esetekben is további visszaélésekre adhat lehetőséget.
Az orosz hírszerző ügynökség, az FFS 2017-ben arra kötelezte a Telegramot, hogy ossza meg egyes felhasználók titkosított üzeneteit, hogy „terrorizmussal kapcsolatos fenyegetéseket” derítsenek fel.
Az alkalmazás egyik felhasználója azonban azzal vádolta meg az ügynökséget, hogy az megsérti a magánélethez és a privát kommunikációhoz való jogot.
Ezen felül azt a törvényt is kifogásolta, mely szerint az üzenetküldő szolgáltatásoknak hat hónapig tárolniuk kell a felhasználók beszélgetéseit, így évig pedig azok metaadatait, és kérésre átadhatják azt a hatóságoknak.
Maga a Telegram is szembement az együttműködéssel, már csak azért is, mert technikailag lehetetlen volt a hatóságok rendelkezésére bocsátani a titkosítási kulcsokat. Ezért a szolgáltatás eleinte pénzbírságot kapott, később pedig annak Oroszországból való kitiltását is elrendelték. Végül az EJEB elé került az ügy és a kérdésben azóta döntés is született.
A Telegramot több országban, többek között Brazíliában is betiltották korábban, és már az amerikai titkosszolgálat is szaglászik rajta. A nemzetközi sajtóban számos cikk írja le az alkalmazást a darkweb új horizontjának, mivel előszeretettel használják azt a bűnözők drogkereskedelem, embercsempészet és illegális prostitúció céljából.
A Telegram adta az inspirációt az Instagram újításához
A Meta Telegram-szerű csatornákat hoz az Instagramra. A vállalat a funkciót a Messengeren és a Facebookon is tesztelni fogja.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!