Javasolják azt is a közgyűlésnek, hogy hatalmazza fel az igazgatóságot az osztalékfizetés időpontjának meghatározására, azzal a kitétellel, hogy az osztalékfizetés legkésőbb 2021. december 31. napjáig megtörténik - írja az MTI a BÉT honlapján közzétett dokumentumokra hivatkozva.
A 4iG tavaly részvényenként 22 forint osztalékot fizetett a 2019-es üzleti év után.
Tavaly a 4iG adózott eredménye 21 százalékkal 3,4 milliárd forintra nőtt. Az IFRS (nemzetközi pénzügyi beszámolási szabályok) szerinti konszolidált értékesítési árbevétel 57,3 milliárd forint volt, ami 39 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az EBITDA 24 százalékos növekedéssel 5,05 milliárd forint lett.
A 4iG 20 forint névértékű részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A részvények ára szerdán 0,64 százalékos emelkedéssel 630 forinton zárt, 8,1 milliárd forintos forgalomban. Egy éven belül a legmagasabb értékük 716 forint, a legalacsonyabb 452 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon