A piaci turbulencia legnagyobb vesztese a Pimco Total Return Fund lehetett, mely egészen áprilisig a világ legnagyobb kötvényalapja volt - írta a Reuters alapján a portfolio.hu.

Az elmúlt hetekben azonban alulteljesítette a versenytársakat és a benchmarkot is, mivel a német Bundok további erősödésére és az euró gyengülésére számított. Az alapkezelő honlapján található információk szerint az alap az év eleje óta eltelt közel öt hónapban mindössze 1,2 százalékos hozamot ért el, az egy- és három hónapos hozama pedig negatív. Az alap kezelői áprilisi kommentárjukban ki is emelték, hogy az euró erősödésén és a német hozamemelkedésen buktak, amit csak részben ellensúlyozott az, hogy a brit kötvényeket shortolták. Összességében a havi teljesítmény mínusz 0,58 százalék volt.

A Reuters összeállítása szerint olyan rutinos portfóliómenedzserek is belefutottak néhány rossz üzletbe az elmúlt hetekben, mint például Dan Fuss, a Loomis Sayles szakembere, vagy Bill Gross, aki korábban a Pimco alapját kezelte, jelenleg pedig a Janus Capital csapatában dolgozik.

A piac sokkal hektikusabb lett - mondta a 81 éves Fuss a Reuters kérdésére. Ugyanakkor kiemelte, hogy nem módosítják befektetési politikájukat napról napra a piaci helyzet függvényében, a stratégiájuk ennél sokkal hosszabb távra szól. Fuss alapja szintén gyengén teljesített az utóbbi hónapokban, mivel a portfólió 28 százaléka nem dollárban denominált eszközökből áll. A 23,7 milliárd dolláros alap az év eleje óta mínusz 0,2 százalékos hozamnál tart, miközben a Morningstar adatai szerint a versenytársai átlagosan 2,1 százalékos hozamot értek el öt hónap alatt.

Nem mindenki futott bele a piacon a hozamemelkedés problémájába: a Pimco másik alapja, a Diversified Income Fund például 4,88 százalékos hozamot ért már el, miközben a versenytársak átlaga 2,98 százalék. Hasonlóan járt a jelentős magyar kitettséggel rendelkező Templeton Global Bond Fund, a Michael Hasenstab által kezelt 68,3 milliárd dolláros alap 1,38 százalékos hozamot ért el az év eleje óta, miközben a kategória átlaga mínusz 1,43 százalék. Az elmúlt egy évben a Templeton alapja 0,34 százalékos hozamot ért el, amivel a versenytársak 74 százalékát sikerült felülteljesítenie.

A jelenleg a Janus Capital 1,5 milliárd dolláros alapját kezelő Bill Gross az év eleje óta 0,4 százalékos negatív hozamot tud felmutatni, aminél szinte minden versenytársa jobban teljesített. Pedig a szakember néhány hete nyilatkozta le, hogy a német Bundok shortolása életre szóló lehetőséget kínál, majd ezt követően be is indult a német kötvények esése. Ez azonban az alap teljesítményén nem látszik meg.

Az a híres kijelentésem jól időzített volt, de nem hajtottam végre a lépéseket a gyakorlatban - írta ezzel kapcsolatban Gross szerdán megjelent júniusi értékelésében. Ezt követően a CNBC-nek adott interjúban hozzátette: úgy tűnik, hogy a piac hitt neki, és a prognosztizált irányba mozdult el.

Az úgynevezett nem tradicionális kötvények kategóriájában, ahol Gross alapja is versenyez, eddig Jeffrey Gundalch, a DoubleLine Capital portfóliómenedzsere az év nyertese. A 140 millió dolláros DoubleLine Flexible Income Fund 2,88 százalékos idei és 4,38 százalékos éves hozamával a versenytársak mintegy 90 százalékát tudta megverni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!