Egyre több elemző szerint ha idén nem is, jövőre valószínűleg ismét meg kell barátkozni a 400 forint feletti euróárfolyammal. Aki emiatt most (394 forintos euróárfolyamon), vagy ennél kedvezőbb szinteken vesz eurót rögtön találkozik a kérdéssel, mibe fektesse az euróját. Ha úgy dönt, ebből (eurós) magyar állampapírt vesz, egyre kevesebb kamatot kap a pénzéért, mától még kevesebbet.

Hétfőtől ugyanis alacsonyabb kamatozásra váltott a Magyar Államkincstár kínálatában elérhető egyetlen eurós magyar állampapír. Szeptember 22. (vasárnap) volt a 2027/U kötvény kamatfordulója, az új kamat 3,488 százalék/év, ez a kamatszint december 22-ig marad érvényben.

Az elmúlt 90 nap éves kamata valamivel magasabb: 3,711 százalék volt. A kamatot az Államadósság Kezelő Központ állapítja meg, a kamatforduló előtti harmadik munkanapon délben érvényes 3-havi EURIBOR alapján.

A három hónapos bankközi eurókamat idei maximuma 3,97 százalék volt, a ráta április végétől folyamatosan csökkenő pályán mozog, ahogy egyre biztosabbá vált, hogy megkezdi a kamatcsökkentési ciklusát az Európai Központi Bank. Eddig két alkalommal vágott az EKB, júniusban és szeptemberben. 

Melyik jobb: forintos vagy eurós állampapír?

Aki azon gondolkozik, hogy 3 évre eurós vagy forintos állampapírt vásárol, ezt a két kamatszintet érdemes összevetnie:

  • euró: 3,488 százalék
  • forint (2027/A): 5,59 százalék, ennyi a mai napon a kötvény eladási hozama 

A kettő között a kamatkülönbözet jelenleg 210 bázispont. Csak az elérhető hozamot vizsgálva jobb döntésnek tűnik 3 évre forintos államkötvényt venni. Három év alatt az eurós állampapír (ha a jelenlegi kamatszint maradna a futamidő végéig) 10,46 százalék megtérülést ígér, míg a 2027/A forintkötvény 16,77 százalékot.

Mindez azt jelenti, hogy mindaddig jobb választás a forintos kötvény, ameddig a forint nem gyengül a jelenlegi szinthez képest 6,31 százalékot. Tehát amíg a most 394,3 forintos euróárfolyam a 419,2-es szintet nem lépi át, addig továbbra is jobb befektetés forintkötvényt venni, aki viszont arra számít, hogy akár 420-ig vagy afölé is emelkedhet az euró-forint keresztárfolyam, már most érdemesebb a 2027/U kötvényben gondolkodnia,

kisebb kamatot kap ugyan, de a devizaárfolyam-nyereség ezt kompenzálja.

Más a helyzet, ha az eurós állampapírt a szintén 3 év futamidejű, Fix Magyar Állampapírral hasonlítja össze a befektető. Utóbbi éves hozama most 6,89 százalék. A FixMáp 3 évre egyértelműen jobb befektetés, mint a 2027/U sorozatszámú eurókötvény, utóbbi csak akkor lenne ésszerűbb választás, ha az euró-forint 434 fölé emelkedne, ez viszont azt jelentené, hogy a magyar deviza történelmi rekordszintre gyengülne az euróhoz képest. 

Az ÁKK adatai szerint a 2027/U számú kötvényből június végén 69,1 millió eurónyit tartott a lakosság. A korábbi eurókötvény kibocsátásokkal együtt pedig 1,33 milliárd euró van hazai magánbefektetők birtokában.

Magasabb euróhozam a lakosságnál, mint az intézményeknél

2027-ben lejáró, 2 éve kibocsátott eurós magyar állampapír jelenleg is elérhető a másodpiacon. Ezt a papírt intézmények is vásárolhatják, a mai napon az aktuális eladási hozama a kötvénynek 3,08 százalék. Ez azt jelenti, hogy a hazai lakosság, ha eurós magyar államkötvényt venne 40 bázisponttal (0,4 százalékponttal) kap többet, mint az intézményi befektetők. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!