Minden figyelem jelenleg az amerikai jegybankra (The Federal Reserve, FED) összpontosul, ugyanis a FED a héten jelenti be kamatdöntő ülésének eredményét. Az elemzők 99 százalékban biztosak abban, hogy a Jerome Powell vezette jegybank nem változtat az alapkamaton.
A múlt heti, vártnál magasabb inflációs adat is ezt az elképzelést erősíti, így elsősorban a FED gazdasági előrejelzése kerül majd fókuszba. A piac továbbra is idén júniusra árazza be az első kamatvágást az Egyesült Államokban, így kiemelt figyelmet érdemel a FED közleményének hangneme: az elemzők szerint Jerome Powelltől szigorúbb hangvételű kommunikációra számíthatunk, annak érdekében, hogy hűtse a kamatcsökkentés időzítésével és mértékével kapcsolatos várakozásokat.
Gyorsjelentések
Bár az amerikai vállalatok gyorsjelentési időszaka már a végéhez közelít, néhány nagy név még vár ránk ezen a héten is.
Szerdán érkezik például a Micron Technologies negyedéves gyorsjelentése. A piac azért is különösen nagy izgalommal várja a számítógépes memóriát és adattárolókat gyártó vállalat eredményeit, mert nemrég jelentették be, hogy megkezdték a tömeggyártását azoknak a chipeknek, amelyeket az Nvidia újgenerációs mesterséges intelligencia GPU–i fognak használni.
A Micron szerint új, nagy sávszélességű felvezetői 30 százalékkal kevesebb energiát használnak, mint a vetélytársak eszközei.
Csütörtökön két másik nagyvállalat, a Nike és a FedEx részvényárfolyama lehet volatilis, ők ezen a napon teszik közzé negyedéves gyorsjelentésüket. Szintén aznap jelent az Accenture és a Lululemon is.
Reddit IPO
Tőzsdére lép a Reddit: csütörtökön kezdik árulni a nagyközönség számára a közösségi média platform papírjait. Az elemzők szerint a cég elérheti a célként kitűzött 6,5 milliárd dolláros értékelést, ami részvényenként 31 és 34 dollár közötti árfolyamot jelenhet.
A hűséges felhasználóbázisa ellenére a Reddit eddig nem tudta hozni vetélytársai piaci sikereit: 2005-ös indulása óta eddig minden évben veszteséges volt.
Szintén a héten vezetik tőzsdére az Intel által támogatott Astera–Labs papírjait. A félvezető összeköttetésekkel foglalkozó cég 27 és 30 dollár közötti árfolyamon tervez értékesíteni részvényeket, összesen 530 millió dollár értékben.
Nincs hét Nvidia nélkül
A héten kerül megrendezésre az Nvidia négynapos GTC konferenciája a San Jose Convention Centerben. Jensen Huang, a vállalat vezérigazgatója rántja le a leplet a cég legújabb áttöréseiről a mesterséges intelligenciában és a robotikában.
A vállalat részvényeinek árfolyamára várhatóan nagy hatással lesznek a bejelentések, hiszen óriásiak a piaci várakozások az Nvidia növekedésével kapcsolatban: idén 82 százalékot emelkedtek a mesterséges intelligencia chipeket gyártó cég papírjai.
A hét másik fontos eseménye a hétfőn kezdődő CERAWeek, az ötnapos nemzetközi energia konferencia, ahol vállalatvezetők és döntéshozók gyűlnek össze, hogy megtárgyalják új ötleteiket és megoldásaikat a jövőt érintő energiakérdésekre, valamint a környezeti- és klímaproblémákra.
A felszólalók között ott lesznek a legnagyobb olajvállalatok (Exxon Mobil, Chevron, Shell, Saudi Aramco) vezérigazgatói, az amerikai energiaügyi miniszter, valamint Bill Gates is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!