Az elmúlt hónapok vitathatatlan sztárjai voltak az európai tőzsdéken a védelmi iparban érdekelt cégek részvényei. Az érdeklődés érthető, hiszen már Oroszország Ukrajna előtti támadásának megindulása óta látható, hogy az európai államok hajlandók többet költeni hadiiparukra és az elmúlt hetekben sorra érkeznek a megerősítések arról, hogy az elkövetkezendő években ez a trend csak folytatódni fog.

A papírok újabb lendületet kaptak, miután a hivatalba lépett Trump kormányzat egyre egyértelműbb jeleit adja annak, hogy az Európai Unió és Nagy Britannia a jövőben nem támaszkodhat az Egyesült Államok katonai erejére a jövőben. Erre válaszként Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a kontinens újra felfegyverzésére szólított fel és a német parlament is eltörölte az alkotmányos adósságféket. Ezzel megnyílt az út a német hadsereg megerősítésére szánt több százmilliárdos program előtt.

Az elmúlt hetekben azonban a nagyobb európai fegyvergyártó cégek részvényeit alaposan lekörözte egy pár kisebb papír az iparágból, aminek speciális okai lehetnek a Financial Times szerint. Miközben a hadiipari cégeket tartalmazó Stoxx Europe Total Market Aerospace & Defense index év eleje óta tartó 37 százalékos emelkedése önmagában is jelentős, a kisebb részvények közül jó pár árfolyama hiperbolikus pályára állt.

A Renk AG részvényeinek árfolyama
A Renk Group AG részvényeinek árfolyama
Kép: Economx, stooq.com

A többek között tankok számára is speciális hajtásláncokat gyártó német Renk Group AG papírjai például a január eleji 18 euróról indulva a múlt hét közepéig már 48 euró fölé jutottak. A francia Eutelsat részvényei is felrobbantak, arra a hírre, hogy esetleg műholdjai kiválthatnák az egyre megbízhatatlanabb partnernek látszó Elon Musk Starlinkjét Ukrajnában. Március elején még 1 eurón kereskedtek a részvénnyel, s azok aztán három nap leforgása alatt 9 euróig repültek, s jelenleg is 4 euró felett veszik azokat.

Az Eutelsat részvényeinek árfolyama
Az Eutelsat részvényeinek árfolyama
Kép: Economx, stooq.com

Az eredetileg az Airbus védelmi technológiai üzletágából kivált Hensoldt AG, amely a védelmi, biztonsági és űrhajózási ágazatokban védelmi és megfigyelési feladatokhoz szükséges szenzortechnológiákkal foglalkozik szintén hasonló utat járt be. Részvényei a január eleji 33 euróról mostanra 70 euróra drágultak.

Az FT szerint a nagy emelkedésbe számos kisbefektető beszállt, akik az amerikai GameStop részvényeivel 2021-ben megtörtént nagy csata megismétlődését látják a kis védelmi cégek részvényeiben. Emlékezetes, hogy akkor a  Reddit fórumain egyeztetve elkezdték tömegesen vásárolni az amúgy veszteséges GameStop részvényeit, egekbe hajtották annak árát és ezzel kapitulálásra kényszerítették a céget nagyban shortoló hedge fundokat, amely közül az egyik a veszteségek miatt később bezárni kényszerült.

Most is olyan cégeket vettek célba a fórumozók, amelyekre viszonylag nagy arányban voltak nyitott short pozíciói olyan hedge fundoknak, mint például az amerikai Marshall Wace és a Millenium. Adatszolgáltatók becsléseire hivatkozva azt írják, az Eutelsat közel 300 százalékos emelkedése a shortolóknak körülbelül 187 millió dollár piaci veszteséget okozott a március 14-ig tartó három hétben, míg a Hensoldt shortolói 110 millió dollár buktak.

Miközben az elmúlt hetekben az említett részvényekre nyitott short pozíciók gyors ütemben csökkentek, a lakossági brókercégek beszámolói szerint azokban a kisbefektetői aktivitás sokszorosára emelkedett. Ugyanakkor az is látszik, hogy a részvényeket shortoló intézményi befektetők óvatossá váltak, a legtöbb európai védelmi részvényben az elmúlt hetekben jelentősen leépültek a short pozíciók.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!