A társaság tájékoztatása szerint a balatonfüredi kikötő teljes körű felújításához összesen 999 millió 963 ezer forint pályázati támogatást kap a Solum-Invest Kft., míg a balatonvilágosi Club Aliga üdülő területéhez tartozó kikötő fejlesztéséhez 999 millió 921 ezer forint pályázati támogatást ítéltek meg a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft.-nek. A fejlesztési projektek összköltsége mindkét esetben 1,8 milliárd forint.
A sikeres pályázatok eredményeként megkezdődhet a Club Aliga területéhez tartozó, korábban elhanyagolt kikötő fejlesztése, amellyel a társaság célja, hogy megújítsa és bővítse a teljes balatoni vitorlásturizmus szempontjából komoly potenciállal rendelkező kikötőt.
Kapcsolódó
A mintegy 170 vitorlásnak helyet biztosító balatonfüredi kikötő fejlesztésével és a móló átalakításával nem csak az általános, mindennapi funkciók biztosítása a cél, a társaság elkötelezett amellett, hogy a felújítást követően a terület még vonzóbb legyen a helyi vitorlásközösségek és vitorlásversenyek számára - közölte az Appeninn.
A turisztikai ingatlanfejlesztésekre a társaság az év elején frissített stratégiájában foglaltakkal összhangban nagy hangsúlyt kíván fektetni a következő években. Ennek első elemeiként valósulhat meg a Club Aliga, valamint a balatonfüredi kikötő megújítása is, amelyek a koronavírus-járvány okozta rendkívüli állapotok megszűnése után a társaság várakozásai szerint nagymértékben hozzájárulhatnak a balatoni turizmus fellendüléséhez és a társaság eredménytermelő képességéhez - jelezte az Appeninn Nyrt. a tájékoztatásban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!