Több befektetési eszközosztályban is heves emelkedés zajlik az év eleje óta: részvényekben, kriptodevizákban és most már az aranyban is. Elvileg kissé ellentmondásosnak tűnik, hogy ezeket egyszerre veszik a befektetők ilyen hevesen, hisz alapesetben gyakran úgy zajlik, hogy amikor nagyobb a kockázatvállalási hajlandóság, akkor veszik a részvényeket, ha nehéz idők jönnek, és biztonságba akarnak menekülni, akkor fordulnak az aranyhoz.
Zavaró hatás
A kriptodevizák megjelenése azonban kissé megzavarta ezt a hagyományos képet, mivel objektíven el sem lehet dönteni, hogy ezek az eszközök hová sorolhatók. Abban az értelemben, hogy bárki létrehozhat belőlük újabb sorozatokat, és nincs mögöttük semmilyen fundamentális érték (a stablecoin-okat kivéve, melyek mögött dollár-, vagy egyéb jegybanki devizafedezet van), a létező legkockázatosabb termékek. Ugyanakkor sokan úgy gondolják, hogy a bitcoin, mint jegybankoktól független eszköz, egyfajta biztonságot jelent, ha hosszú távon is sokan bíznak benne.
Kapcsolódó
Speciális vevőkör
Az arany esetében annyiban történt változás, főleg a 2008-as válság óta, hogy elsősorban a jegybankok a vásárlók, és ők nem a piacok hangulatváltozása szerint vásárolnak. Az egyik nagy vásárló mostanában Kína, miután óriási devizatartalékát átalakítja: fél a nyugati valutáktól, hisz látja, hogy ha mondjuk Tajvan miatt konfliktusba keveredik a nyugattal, netán erővel próbálja meg visszacsatolni, akkor úgy járhat, mint Oroszország Ukrajna megtámadásakor: zárolják devizatartalékait.
Így nem igazán marad számára más, mint az arany, hisz minden komolyabb, érdemibb deviza nyugatinak tekinthető. Veszi hát az aranyat, ugyanakkor eddig feltehetően igyekezett úgy tenni ezt, hogy nem veri fel az árat. Nem tudni azonban, hogy Trump újabb elnökségének lehetősége nem ijeszti-e meg annyira, hogy belehúzzon a vásárlásokba. Nem szabad elfelejteni, hogy Trump elnöksége alatt indult meg a Kínával szembeni amerikai ellenségeskedés: Trump vámháborút indított Kína ellen.
Tankönyvi kitörés
Akárhogy is van, az arany piacán az elmúlt években kialakult egy komoly ellenállás 2075 dollár körül, amint az a grafikonon is látszik. Nemrég már fölé is szaladt az árfolyam, de csak egy napra, most viszont az elmúlt napokban újra megindult, és tartósan, nap mint nap emelkedett: bő 100 dollárral felül is múlta a korábbi ellenállást. Így már nem csak napi, de heti szinten is magasan a korábbi értékek fölé zárt, és több éves bázisból tört ki, ami még egy részvénynél is komoly technikai jelzés, de az aranynál pláne ritka esemény.
Ilyen alkalommal lényegesen nagyobb az esélye egy további jelentős emelkedésnek, ami még úgy is előfordulhat, hogy először visszaesik az ár a korábbi ellenállás szintjére, ami így támasszá válik, az árfolyam ezen mozgása pedig visszatesztelésnek minősült. Természetesen biztosra nem vehető a trendszerű nagy emelés, csak az esélye nő meg.
Leránthatja a pukkadó lufi
A képet kicsit zavarja, hogy egyszerre zajlik hasonló folyamat a bitcoinban és a vezető részvényekben, sőt, tőzsdeindexekben, ami jelezhet valamiféle piaci mániát is, ami az aranyra is átterjedt. Ebben az esetben előfordulhat, hogy egyszerre esik majd vissza az összes most szárnyaló instrumentum, és akkor az arany esetében is csak álkitörésről van szó. Addig azonban, amíg a korábbi nagy szint fölött marad az ár, érvényesnek kell tekintenünk a kitörést az arany esetében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!