A bejelentés egy nappal követte a tájékoztatást arról, hogy az FHB-csoport, a takarékszövetkezeti integráció tagja értékesítette ingatlanos és befektetési cégét a Takarékbanknak, az integráció központi bankjának - írta az MTI.
Az FHB Jelzálogbank augusztusi jelentésében ismertette stratégiáját, ebben jelezték, hogy a tervek szerint 2018-tól tisztán jelzálogbanki funkciókkal működnek tovább, a jelzáloglevél-kibocsátásra és értékesítésre koncentrálnak, valamint az integráció és külső partnerek részére refinanszírozzák a jelzálog-hitelportfóliót.
A Diófa Alapkezelő korábban többek között a Diófa Ingatlanalap kezelője volt, ezt a funkcióját az idén júliusban adta át a Konzum Befektetési Alapkezelőnek. A mintegy 200 millió forintos alaptőkéjű Diófa kisebbségi tulajdonosai a Status Capital Zrt. (5,1 százalék) és más kisbefektetők.
Az FHB 2. negyedéves jelentésében azt közölte: a Diófa Alapkezelő által kezelt alapok nettó eszközértéke 9,2 százalékkal nőtt az előző negyedév végéhez képest. A Magyar Posta Takarék Ingatlan Alap nettó eszközértéke június végén megközelítette a 173 milliárd forintot és ezzel a Diófa által kezelt összes nettó eszközérték közel 38 százalékát adta. A Diófa Alapkezelő által kezelt alapok és egyéb portfoliók összesített nettó eszközértéke a félév végén 460,8 milliárd forint volt. Az alapkezelő 200 millió forinttal gyarapította a bankcsoport nyereségét.
Az FHB Jelzálogbank a második negyedévben adózás után 121 millió forint veszteséget könyvelt el az előző negyedévi 279 millió forint nyereség és a tavalyi második negyedévi 268 millió forint veszteség után.
Az FHB-csoport konszolidált mérlegfőösszege idén június 30-án 574,6 milliárd forint volt, az előző negyedév véginél 0,1 százalékkal, a 2016. június 30-i mérlegfőösszegnél 7 százalékkal alacsonyabb.
Az FHB Jelzálogbank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!