Végh Richárd a Reuters kelet-európai beruházási rendezvénysorozata keretében elmondta, hogy bizonyos reformok végrehajtása és néhány nagy nyilvános kibocsátás után az MNB biztosan megkezdi részvénycsomagjának leépítését, de azt még nem lehet pontosan tudni, hogy a jegybank teljes 76 százalékos részesedésén túl akar-e adni.
Az MSCI Hungary indexben három, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat szerepel, amelyek a tőzsdei kapitalizáció 85 százalékát adják. Az a cél, hogy számuk öt éven belül minimálisan ötre, de lehetőleg nyolcra emelkedjen - hangsúlyozta Végh Richárd. Amennyiben öt-nyolc valóban likvid blue chip forogna a tőzsdén, lényegesen emelkedne a kapitalizáció és a forgalom.
A tőzsdére kerülő nagy cégek közt lehetnek állami vállalatok, magántársaságok, mint például bankok, ingatlanfejlesztők és közlekedési vállalatok - mondta Végh Richárd. Hozzátette: a legversenyképesebb magyar tőzsdei cégek valaha mind állami vállalatok voltak, és több állami cég is van, amely követheti őket.
Végh elmondta, hogy örülnének, ha a Wizz Airt, Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaságát London után a Budapesti Értéktőzsdére is bevezetnék. A Wizz Air magyar indexeken vagy feltörekvő piaci indexeken keresztül olyan befektetőket is elérne, akikhez Londonban nem tud eljutni - mondta a BÉT vezérigazgatója.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!