A svájci Credit Suisse és a japán Nomura bankház is arra figyelmeztette a befektetőit, hogy komoly veszteségeket szenvedhetett el, miután mintegy 20 milliárd dollár értékben kényszerültek likvidálni kínai és amerikai részvényeket. Az ok, hogy az egyik hedge fund ügyfelük, az Archegos Capital Management eszközeinek leépítésére kényszerült.
Oda a profit
Kapcsolódó
A Nomura bejelentése szerint az ügy miatt elszenvedett veszteségei teljesen elviheti a mostani pénzügyi év második félévében megtermelt profitját. A Credit Suisse annyit közölt, hogy az kényszereladásnak jelentős és érezhető hatása lesz az első negyedéves eredményekre.
A Nomura részvényei azonnali reakcióként 16 százalékkal estek Tokióban a hétfői kereskedésben - írja a Financial Times. Ezzel a bankcsoport piaci értéke 3,2 milliárd dollárt zuhant egy nap leforgása alatt. A japán és a svájci nagybank egyaránt kiemelt brókeri szolgáltatást nyújtott az Archegosnak, amelyet egy korábbi hedge fund manager, Bill Hwang alapított. A kiemelt brókeri szolgáltatók általában pénzt és értékapapírokat is kölcsönöznek hedge fund ügyfeleiknek és végrehajtják azok vételi és eladási megbízásait.
A Credit Suisse bejelentése szerint "egy jelentős, Egyesült Államokban bejegyzett hedge fund, a Credit Suisse és más bankok részéről érkező fedezeti igények miatt becsődölt a múlt héten. Miután a fund nem tudott megfelelni a fedezeti felszólításoknak, a Credit Suisse és más bankok elkezdtek kiszállni az említett pozíciókból. Jelenleg még korai lenne megmondani a veszteség pontos méretét." A lap szerint a piaci pletykák alapján a veszteség elérheti a 3-4 milliárd dollárt is, azonban az csak a Credit Suisse kiemelt brókeri szolgáltatásokat nyújtó New York-i részlegét érintette.
A Nomura bejelentése alapján az ügyféllel szembeni követelése 2 milliárd dollár körüli. Ez azonban az ügyfél eszközeinek pénteki záróárak alapján történt értékelése alapján ennyi, ha az árak tovább esnének, a veszteségek nagyobbak lehetnek.
A Deutsche Bankot is érzékenyen érintette
Az Archegos bedőlése állítólag a Deutsche Bankot is érzékenyen érintette, azonban a német pénzintézet kitettsége töredéke volt annak, mint amivel a fenti két bank szembesült. Ráadásul a Deutsche Bank állítólag kitettségének nagy részét fedezte valamilyen formában.
A lavinát az indította el, hogy az Archegos állítólag hatalmas vételi kitettséggel rendelkezett a ViacomCBS nevű médiavállalatban, illetve számos kínai technológiai cégben. A Viacom részvényei múlt kedden és szerdán nagyot estek. Emiatt az Archegos brókercégeitől felszólítást kapott, hogy pótlólagos fedezetet kellene betolnia tőkeáttételes pozíciói mögé, aminek nem tudott eleget tenni.
Jön a bedőlési hullám?
A piac most mindenesetre arra készül, hogy további kényszerlikvidálások indulhatnak más hedge fundok részéről is. Vannak olyan szereplők, akik egy a Lehman Brother bedőléséhez hasonló hullámtól tartanak, ennek persze egyelőre kicsi a valószínűsége. Az Archegos egyébként valójában egy családi vállalkozás volt, amely Bill Hwang egykori hedge fund menedzser vagyonát kezelte. Hwang egyike volt Julian Robertson, a legendás Tiger Management Fundot irányító befektető tanítványainak. Korábban volt egy ázsiai befektetésekre szakosodott alapja is, az azonban még 2012-ben visszaadta a pénzt a befektetőknek, miután elismerte, hogy érintett volt egy több kínai bankot is érintő csalássorozatban.
Mások attól tartanak, hogy sok bank felülvizsgálhatja a hedge fundok felé nyitott pozícióinak kockázatait, és sorozatos pozíció leépítések indulhatnak emiatt, ami öngerjesztő folyamattá válhat. Mindezt egy olyan piacon, ahol már amúgy is nagyon feszítettnek tűnnek az árazások. A lapnak nyilatkozó szakértők közül többen értetlenségüket fejezték ki, hogy vajon a Credit Suisse és a Nomura miért volt hajlandó ekkora áttétellel finanszírozni a fundot. Mások azt nem értik, miért ilyen későn lépett a két bank, amikor állítólag a Goldam Sachs és a Morgan Stanley, amelyeknek szintén ügyfele volt a bedőlt alap, azonnal likvidálni kezdték a pozíciókat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!