A londoni Footsie és a párizsi CAC 40 egyaránt 0,4, a frankfurti DAX pedig 0,1 százalékkal került előző este elért értéke alá. A Stoxx 600 indexben hétnapos nyerő széria szakadt meg a 0,3 százalékos gyengüléssel.

A legnagyobb mértékben a pénzintézeti szektorban csökkentek az árfolyamok, különösen a portugál és olasz bankokat viselte meg a Moody's előző esti lépése, amellyel leminősítette Portugáliát.

Az eurózónás adósságválság mellett az sem segített javítani a hangulaton, hogy a kínai központi bank idén harmadszor, ezúttal 0,25 százalékponttal növelte az irányadó kamatlábat.

Mindemellett a tengerentúlról érkezett, a várakozásoknál kedvezőtlenebb szolgáltatóipari makroadat is lefelé hatott.

Nagyjából a fentiek határozták meg a New York-i befektetők milliőjét is, a rossz kezdetet követően azonban az indexek már óvatos emelkedést mutattak lapzártánk idején. Annak ellenére is, hogy a banki részvények itt is zömmel olcsóbbak lettek.

Az autógyártók többségének árfolyamát ugyanakkor kedvezően befolyásolta a Morgan Stanley jegyzete, amely szerint az észak-amerikai autóipari részvények vonzereje megnőtt, így az egész szektor besorolásán javított - igaz, pénzintézet elemzői immár a GM-et tartják az első számú favoritnak a korábbi kedvenc Forddal szemben.

A bizonytalanságot a dollár erősödése és az arany irányadó, augusztusi határidős jegyzésének jelentős, közel 20 dolláros emelkedése is jelezte; miközben a nyersolaj árfolyama a globális gazdaság kilátásaival kapcsolatos aggályok ismételt felerősödésének hatására lefelé tartott. A következő napokban továbbra is az eurózónából érkező információk, illetve az egyesült államokbéli munkaerőpiacról várható fontos adatok befolyásolhatják elsősorban a kereskedést az elemzők szerint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!