Nem várható az, hogy a hazai vagyonosok pénzük döntő részét külföldre viszik a megemelt
tranzakciós terhek miatt – ám az igen, hogy a vagyon rendszeresen forgatott részének, a
megtakarítások 10-30 százalékának alternatív, külföldi szolgáltatónál keresnek helyet, márpedig ez sem kis pénztömeg.

A kieső tranzakciók a szolgáltatóknak és a költségvetésnek is rendkívül fájó kiesést okozhatnak, s a rendre új terhekkel állandó csengőfrászban tartott befektetők esetleges inaktivizálódása nem segíti a gazdaság helyreállását sem – vázolta a várható folyamatokat Karagich István, a BloChamps Capital ügyvezetője.

Júliusban már látszott, mit okoz a pénzügyi tranzakciós illeték emelése, illetve a deviza
konverziós extra illeték bevezetése a pénzintézeti állományokban. Karagich István szerint jórészt a július elején bejelentett, augusztustól érvényes intézkedéssel magyarázható, de legalábbis nem függetleníthető tőle az, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint júliusban 1209 milliárd forinttal apadt a pénzintézetek betétállománya és az sem, hogy az ügyfelek 492 milliárd forint értékben növelték deviza betétállományukat – még illetékmentesen váltva át azokat.

Nem a 20 ezer forint fáj

A hazai privátbanki szakma legnagyobb elemzőcégének vezetője szerint tévesek azok a
beállítások, amely szerint a tranzakciós díj, illetve a konverziós díj növelése közvetlenül teljes
vagyonmozgatással mozdítaná meg a 25 ezer privátbanki ügyfelet – az ő esetükben jellemzően akkora értékek forognak, amely esetében érdemi költségnövekedésként alig hathat a 20 ezer forintos tranzakciónként felszámított maximális illeték.

Karagich István szerint az extra váltási illeték sokkal komolyabb mértékben érinti a prémium
banki és az affluens ügyfélréteg csaknem 700 ezer számláját: az ő esetükben a tranzakciós
volumen alapján már érdemi költségvonzatként jelenik meg a tranzakciók után fizetendő 0,9
százalékos extra teher. Ez az a két réteg, amelyik vagyonkoncentráció ellenére a következő
hónapokban, években a legmasszívabban tudna fejlődni a gazdasági növekedés erősödése
esetén – vélekedett a BloChamps ügyvezetője.

Megjelentek a szimultán számlák

Karagich István az intézkedésben két komolyabb kockázatot lát. Egyrészt a 15 százalékos
kamatadó mellé 2023. júliusában bevezetett 13 százalékos szocho bevezetését követően
közel pontosan egy évvel érkező új teher elbizonytalaníthatja a kellő pénzügyi tudatossággal
bíró hazai, befektetőként és megtakarítóként aktív ügyfeleket, s azok dönthetnek úgy, hogy
megtakarításaik egy részét/egészét külföldre viszik, ahol nem változnak olyan gyorsan a
szabályok és terhek, mint Magyarországon.

A BloChamps adatai szerint a privát- és prémiumbanki szolgáltatók

az elmúlt hetekben sok tucatnyi megkeresést kaptak külföldi számlanyitási lehetőségek iránt érdeklődve.

Egyre több nemzetközi hálózattal rendelkező bank teszi lehetővé, hogy a náluk vezetett hazai forintszámlája mellé az ügyfeleik nemcsupán hazai devizaszámlát, de igény esetén kvázi szimultán, külföldi devizaszámlák nyitását is, ahol a devizában nominált ügyleteket a bankcsoport más országban lévő leányvállalatánál lehet intézni.

A pénzintézetek ilyen lépései érthetőek, hiszen már ma is elérhető számos olyan pénzforgalmi intézmény és befektetési vállalkozás szolgáltatása Magyarországon, akik határon átnyúló szolgáltatásként a magyarországi extra terhek nélkül nyújtanak betétgyűjtési vagy brókerszolgáltatásokat magyar ügyfeleknek.

Velük más megoldással nem tudnak versenyezni a magyar pénzügyi intézmények, márpedig sok éves tapasztalat, hogy a külföldre allokált lakossági vagyonelemeket csak verejtékes kampányokkal tudja hazacsalogatni az állam.

A forgatott pénz van veszélyben

Mindazonáltal Karagich István szerint nem várható az, hogy a Magyarországon őrzött vagyonok jelentékeny része külföldre települne. Az igazi kockázatot a BloChamps Capital ügyvezetője szerint inkább az jelenti, hogy a vagyonosabb ügyfelek pontosan azt a vagyontömeget viszik külföldi szolgáltatókhoz, amelyet folyamatosan forgatnak – ez befektetési kategóriáktól függően a vagyon 10-30 százaléka lehet.

Ezzel a lépéssel ugyanis a pénz áramlása kerül külföldre, miközben a statikus befektetett vagyon nem járul hozzá a gazdaság és a pénzpiac növekedéséhez. A pénzügyi szolgáltatóknak és – a kamatadón, a szochón, valamint a tranzakciós illetékeken keresztül közvetlenül, a pénzforgás gazdasági katalizátorszerepe miatt közvetetten – a költségvetésnek is az az érdeke, hogy a pénzügyi vagyon mind nagyobb része itthon vegyen részt a pénzpiaci forgalomban. Ha ez a forgási mennyiség csökken, a pénzügyi szolgáltatók jövedelmezősége romlik, a befektetői bizalom ernyed, az állam pénzforgalmi bevételei csökkenhetnek, ráadásul a gazdaság finanszírozása is megnehezül – figyelmeztetett Karagich István.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!