Mintegy 513 millió forint anyavállalati mérleg szerinti nyeresége ellenére az igazgatóság javaslata szerint osztalékfizetés nélkül zárta a 2014-es évet a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) - derült ki a ma tartott rendes közgyűlésen. A jelenlevő 87,5 százaléknyi részvényes a konszolidált mérleg szerinti eredményt is elfogadta, pedig az már 330 millió forint veszteséget mutatott a közel 14,1 milliárdos saját tőke mellett.

Ez a tény nem lephette meg túlzottan a részvényeseket, hiszen a társaság 2007 óta nem fizetett osztalékot, ahogy az egy 20 százalékos kisrészvényesi osztalékjavaslatból is kiderült. Ugyanakkor a cég az idén várhatóan tovább csökkenti addóságait, többek között a tavaly eladott Teréz körúti irodaház Diófa alapnak történő eladásából származó közel 2,96 milliárd forint segítségével (az ingatlan könyv szerinti értéke nem érte el a 2,2 milliárd forintot).

A társaság az idén várhatóan magába olvasztja 7 száz százalékos tulajdonú leányvállalatát, aminek első lépésében a beolvadás megkezdéséről szóló döntést a közgyűlés el is fogadta. A beolvadó leányok a Katlanka B Kft., Katlan Zrt, BPR Gamma Zrt., BPR Delta Kft., BIF Jókai 34 Kft., a BUMA Ingatlan Kft. és a BPR Rákóczi 57. Kft. A beolvadással jelentős költségmegtakarítást kíván elérni a BIF.

(A szerző rendelkezik BIF-részvényekkel.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!