A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az Ukrajnából érkező pozitív hírek hatására jelentősen emelkedett, "kilőtt" a tőzsde, miután Oroszország védelmi miniszter-helyettese kijelentette, hogy Moszkva úgy döntött, csökkenti katonai tevékenységét Kijev közelében.
Kapcsolódó
A vezető részvények közül a legjobban az OTP teljesített, viszont a Mol és a Richter is több mint 3 százalékos pluszban zárt. Csak az OTP forgalma meghaladta a 20 milliárd forintot, a teljes forgalom is több mint 30 milliárd forint lett. Ez a háború elejéhez képest nem kimagasló, de múlt hetihez képest igen - tette hozzá az elemző.
A Mol 92 forinttal, 3,28 százalékkal 2894 forintra erősödött, 6,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 1170 forinttal, 9,73 százalékkal 13 200 forintra nőtt, forgalmuk 22,4 milliárd forintot tett ki - írja az MTI.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 405 forint maradt, forgalma 290,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,52 százalékkal 7500 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4204,68 ponton zárt kedden, ez 46,19 pontos, 1,11 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
