A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatását látja a tőzsdeindex visszaesésében, kibocsátói hírek ugyanis nem befolyásolták az árfolyamokat. Czibere Ákos ugyanakkor hozzátette, hogy az eladási hullámnak vége lehet, a nyugati tőzsdéken ugyanis kedden már látszottak a fellendülés jelei – írja az MTI. 

A Mol 20 forinttal, 0,73 százalékkal 2710 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 550 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 1,73 százalékkal 1024 forintra gyengült, forgalma 337,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 740 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6652,38 ponton zárt kedden, ez 7,55 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!