A legnagyobb digitális eszköz a 2,7 százalékos emelkedést is elérte, mielőtt csökkenni kezdett volna, kedd reggel Londonban már 70 870 dolláron cserélt gazdát. Az olyan kisebb tokenek, mint az Ether, valamint a Dogecoin is emelkedtek.
A Yahoo megjegyzi, hogy egyesek Trump-üzletágként tekintenek a bitcoinra, mivel a republikánusok jelöltje a kampánya során felkarolta a digitális eszközöket. Az előrejelzési piacokon Trump vezet, miközben a közvélemény-kutatások alapján fej-fej mellett halad Kamala Harisszel.
Kapcsolódó
Tony Sycamore, az IG Australia Pty piaci elemzője szerint a token továbbra is beárazza Trump győzelmét, ugyanakkor tartósan 70 ezer dollár fölött kellene lennie ahhoz, hogy a bizalom erősödjön, amivel a márciusi 73 798 dolláros rekordszint fölé emelkedtek.
Ugynaakkor az opciós kereskedők már arra fogadnak, hogy a választás eredményétől függetlenül a Bitcoin már a 80 ezer dolláros csúcsot is elérheti november végére. Az implikált volatilitás november 5-re megemelkedett, az amerikai Spot-Bitcoin ETF-ek ebben a hónapban eddig mintegy 3,6 milliárd dollárnyi nettó beáramlást vonzottak.
Az eredeti bitcoin-árfolyam eddig 69 százalékot emelkedett 2024-ben.
Aki bitcoint bányászik, annak nagyon szép karácsonya lehet
Egy kriptoelemző szerint a szép karácsonyhoz innentől kezdve mindennek „rendben kell lennie”.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
![Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739516446.jpg/240/?v=2024012201)
Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek
Scholz visszaszólt: „Németország soha nem fog támogatni semmilyen békediktátumot”
![Vitézy Dávid: Budapest összes fontos fejlesztését Lázár állította le, köztük volt Rákosrendező is](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1737622850.jpg/240/?v=2024012201)
Vitézy Dávid: Budapest összes fontos fejlesztését Lázár állította le, köztük volt Rákosrendező is
![Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739350276.jpg/240/?v=2024012201)
Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon
![A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739621596.jpg/240/?v=2024012201)
A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta
![„Kézenfekvő megoldás” – ezért találkozhat a szaúdiaknál Putyin és Trump](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739627967.jpg/240/?v=2024012201)
„Kézenfekvő megoldás” – ezért találkozhat a szaúdiaknál Putyin és Trump
![Újabb világjárvány jön, csak az időpontja kérdéses – már több millió vakcina áll a raktárban](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739467999.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb világjárvány jön, csak az időpontja kérdéses – már több millió vakcina áll a raktárban
![Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202406/orig/image1718893639.jpg/240/?v=2024012201)
Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz
![Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1735833402.jpg/240/?v=2024012201)
Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?
![](https://kep.index.hu/1/0/6059/60591/605914/60591475_4481241_b28a6b09b462240fa069eca3835739ac_wm.jpg)