Christine Lagarde egy holland televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy aggódik azok miatt az emberek miatt, "akik nem ismerik a kockázatokat, akik mindent elveszítenek, és akik szörnyen csalódottak lesznek, ezért úgy gondolom, hogy ezt szabályozni kellene" a kriptodevizákat.
Megjegyzéseit pont akkor tette, amikor a kriptopiacok zűrös időszakukat élik: a bitcoin és az ether digitális valuták 50 százalékkal estek a tavalyi csúcshoz képest. Ugyanakkor az eszközosztály egyre szigorúbb ellenőrzésnek van kitéve a szabályozók részéről, akik aggódnak a szélesebb pénzügyi rendszerre jelentett veszélyek miatt.
Kapcsolódó
Lagarde elmondta, hogy szkeptikus a kriptók értékével kapcsolatban, és szembeállította az EKB digitális eurójával -- egy olyan projekttel, amely a következő négy évben valósulhat meg.
"Az én nagyon szerény értékelésem az, hogy semmit sem ér, a semmin alapul, nincs olyan mögöttes eszköz, amely biztonsági horgonyként szolgálna [az árfolyamuk mögött]" - mondta a jegybanki vezető, aki szerint amikor a központi bank digitális valutája megjelenik, akkor a digitális euró mögött lesz érték és fedezet.
Más EKB-tisztviselők már hangot adtak aggodalmaiknak: az egyikük Fabio Panetta, az Igazgatóság tagja, aki áprilisban azt mondta, hogy a kriptovaluták "új vadnyugatot teremtenek", és párhuzamot vont a 2008-as másodlagos jelzáloghitel-válsággal - írja a Bloomberg.
Lagarde azt mondta, hogy ő maga nem tart kriptoeszközöket, mert nem akar bort inni és vizet prédikálni. Ugyanakkor folyamatosan figyeli őket, mivel az egyik fia befektetett egy tokenbe a tanácsa ellenére.
A napokban Bill Gates, a világ egyik legvagyonosabb embere is hasonló kritikát fogalmazott meg.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe
