A CCData kedden közzétett kutatási jelentése szerint a bitcoin (BTC) még nem érte el a jelenlegi ciklusának csúcsát, és valószínűleg idén túllépheti minden idők rekordját.

A bitcoin márciusban érte el a 73 700 dollár feletti történelmi csúcsot, ám azóta nagyjából 59 ezer és 72 ezer dollár közötti sávban kereskednek vele. 

A márciusi, rekordmagasságokba vezető utat nagyrészt az ETF-ek januári jóváhagyása kövezte ki. Ezek eddig mintegy 14,41 milliárd dollárnyi nettó beáramlást vonzottak a kutatócég szerint.

Az ETF-ek lehetővé teszik a befektetők számára, hogy a bitcoin árfolyamát követő terméket vásároljanak anélkül, hogy birtokolnák a mögöttes kriptovalutát.

A kriptopártiak szerint ez segített legitimálni az eszközosztályt, és megkönnyítette a nagyobb intézményi befektetők számára is a bekapcsolódást.

A CNBC kommentárja szerint a bitcoin úgynevezett ciklusossága azokra az időszakra utal, amikor a digitális valuta időről-időre új rekordmagasra emelkedik, majd ismét esik, hogy aztán ismét medvepiacba vagy egyenesen ún. kriptotélbe forduljon.

Ezek a ciklusok - amelyekből a bitcoin bevezetése óta mostanra már három teljesedett ki - általában hasonló mintát követnek.

Mindannyiuk középpontjában eddig a felezésnek nevezett esemény állt, amelynek során a bányászok jutalma a felére csökken, csökkentve ezzel a bitcoin-kínálatot a piacon.

Jellemzően a feleződés gyakran hónapokkal azelőtt következik be, hogy a bitcoin elérné a ciklus eddigi legmagasabb árfolyamát.

Ez a jelenlegi ciklus viszont kicsit másnak tűnik.

A bitcoin a legutóbbi rekordmagasra emelkedett, mielőtt feleződött volna - ami persze nem volt független az amerikai ETF-engedélyezés körüli felhajtástól. 

A CCData jelentése, amely a bitcoin történelmi ármozgásait vizsgálta, azt sugallja, hogy új magasságba emelkedhet. Az kutatócég szerint a történelmi trendek azt mutatják, hogy a felezési eseményt mindig egy árnövekedési időszak előzte meg, amely 366 naptól 548 napig tarthat, mielőtt egy cikluscsúcsot hozna létre, és minden egyes felezés hosszabb ciklust él át, mint az előző.

A legutóbbi bitcoin felezés idén április 19-én történt, így ezek a történelmi időkeretek még messze nem teltek el, ráadásul akár 2025-ig is bőven átnyúlhatnak. Az elemzők úgy kalkulálnak, hogy a harmadik negyedévben valószínűleg alacsony kereskedési aktivitás várható, ám az esetleges oldalazó árfolyamok átmeneti jellegűek lesznek,

és valószínűleg még az év vége előtt ismét áttörjük a korábbi történelmi csúcsokat.

Más kommentátorok és elemzők is hasonló következtetésre jutnak:

A BitMEX tőzsde társalapítója, Arthur Hayes úgy gondolja, hogy a fiat valuták várható leértékelődése fel fogja vinni a bitcoin és a részvények árfolyamát.

Egy új elemzésben a kriptóveterán azt mondja, hogy biztos abban, hogy a gazdaság új inflációs ciklusban van, és a BTC „visszanyeri a varázsát”.

Hayes a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) előrejelzésére hivatkozik, amely szerint az Egyesült Államok szövetségi költségvetésének hiánya a 2024-es pénzügyi évben 1,9 billió dollár lesz, ami a valaha volt legmagasabb összeg a COVID tombolása óta. 

Rámutatott arra is, hogy a fiskális és monetáris feltételek továbbra is lazák maradnak, és ezért a kriptóval való kölcsönzés a legjobb módja a vagyon megőrzésének. 

Egy széles körben követett kriptostratégia ennél már tovább is megy, úgy véli, hogy a bitcoin hosszú távú növekedési potenciálja - a közelmúltbeli árzuhanás ellenére - gyakorlatilag korlátlan marad. A Pentoshi által posztolt grafikon szerint a BTC valóban egy hatalmas Cup and Handle (füles csésze) mintát alkot, ami jelezhet a jövőben egy a potenciális bikafutamot. 

Az elemző ugyanakkor arra is figyelmezteti 801 ezer követőjét, hogy bár ő maga is hosszú távon számol a bitcoinnal, a kriptókirály jelentős korrekciót produkálhat, mielőtt feljebb lép.

Pentoshi megnyugtatásképpen hozzáteszi, hogy a jelenlegi makrókörnyezet azt sugallja, hogy csak idő kérdése, hogy a Federal Reserve mikor változtat a monetáris politikán - ami akár egy újabb bikafutamot is generálhat. 

Az általában negatív híreket pengető amerikai Goldman Sachs bankóriás szintén korrekciót lát rövidebb távon és már ki is adta a riasztást a befektetőknek.

A Goldman a reáljövedelem-növekedés csökkenését, az ország GDP-növekedésének lassulását és a fogyasztói hangulat gyengülését jelzi az év második felének beköszöntével  – írja az Investing.com.

Úgy látják, hamarosan a korrekció, valamint a magasabb volatilitás és az alacsonyabb hozamok időszaka valószínűbb.

„A választási aggodalmak nemcsak az Egyesült Államokban hanem Európában is visszavethetik a fogyasztói és az üzleti élet bizalmát” - teszik hozzá.

A cikk írásakor a bitcoin - kisebb leszúrás után - valamivel 60 ezer dollár felett áll, ami nagyon fontos támasza az árfolyamnak. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!