A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,31 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 73 622,19 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlag alatti forgalom mellett, az európai piacokkal együtt mozgott a BUX.

Kiemelte, hogy a piaci konszenzusnak megfelelően kamatot vágott az MNB Monetáris Tanácsa, 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentve a jegybanki alapkamatot. Ez a lépés a forintot kicsit gyengítette, de nem volt nagy elmozdulás – mondta az elemző.

Virág Barnabás: Nem dőlhetünk hátra, óvatos monetáris politika indokolt

Az új monetáris ciklusban az alapkamatról való döntés a tartás és a 25 bázispontos csökkenés között dől el az év hátralévő részében. Az Economx kérdésére a jegybank alelnöke elmondta: 2025-ben 70-80 bázispontos csökkenés is jöhet.

Emlékeztetett: a forint árfolyamába már korábban be volt árazva, hogy a jegybanknak lesz mozgástere kamatot vágni ezen a kamatdöntő ülésen.

  • A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2854 forintra erősödött, 626,3 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,53 százalékkal 18 885 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,18 százalékkal 1086 forintra csökkent, forgalma 182,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9845 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6724,87 ponton zárt kedden, ez 33,23 pontos, 0,5 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!