A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX szeptemberben 37 838 ponton zárt, 9,6 százalékkal visszaesett az előző hónaphoz képest. A BÉT minderről kiadott közleménye szerint szeptemberben szinte kivétel nélkül visszaesés jellemezte a világ tőkepiacait, ami továbbra is az elszabaduló energiaárakra, a sűrűsödő recessziós félelmekre, valamint az egyre romló inflációs kilátásokra vezethető vissza.
A BÉT-en az azonnali részvénypiacon a múlt hónapban 201,7 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés, ez egy kereskedési napra levetítve 9,2 milliárd forintnak felel meg. A blue chipek sorrendjében az élen ismét az OTP Bank állt, a bankpapírral 112,7 milliárd forint értékben kereskedtek, ami a teljes forgalom 55,9 százalékát jelenti.
Második helyen a Richter, harmadikon pedig a Mol állt, előbbi 42,4 milliárd forintos, utóbbi 37,9 milliárd forintos forgalmat ért el, ami az összpiaci forgalom 21, illetve 18,8 százaléka. A Magyar Telekom részvényeivel 3,1 milliárd forint értékben kereskedtek, ez a teljes forgalom 1,6 százalékának felel meg.
Szeptemberben a vezető részvények közül a Magyar Telekom árfolyama esett a legnagyobb mértékben, 12,6 százalékkal, így a hónap végén a cég részvényei 296 forinton zártak. A lista másik végén az OTP áll, amelynek árfolyama 6,9 százalékkal csökkent, így a bankpapír 7908 forinton fejezte be a hónap végén a kereskedést.
A BÉT Xtend piac kibocsátói köre jelentősen bővült a múlt hónapban: az ingatlanpiacon aktív Biggeorge Property, a gyógyszeriparban érdekelt Naturland Holding és a befektetésekkel, illetve stratégiai menedzsmenttel foglalkozó Navigator Investments is bemutatkozott a BÉT parkettjén.
A befektetési szolgáltatók közül a Wood&Company végzett az első helyen, 108,3 milliárd forint értékben lebonyolított forgalommal. A második és a harmadik helyet a Concorde és az Erste Bank szerezte meg, 105,6, illetve 72,6 milliárd forintos forgalommal.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!