Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Varga Zoltán felidézte, hogy pénteken emelkedtek az európai részvényindexek, mert a befektetők úgy gondolták, hogy szombat hajnalban újraindulnak a földgáz-szállítások az Északi Áramlat 1-es vezetéken. Ez azonban műszaki hibára hivatkozva elmaradt, így erősen negatív hangulat várható a nyitásban.
A magyar piacon a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 8562 forintnál az 50 napos mozgóátlag képez ellenállást, míg erős technikai támasz csak 8 ezer forint közelében húzódik. A Mol grafikonján meghatározó támasz látható 2730 forintnál, ellenállás 2840 forint alatt húzódik.
Az elemző szerint a Richter árfolyamában továbbra is a 8150 forintos ellenállásra érdemes figyelni, amelynek áttörése nagyobb teret nyitna felfelé. A Magyar Telekom grafikonján 328 forintnál található támasz, 345 forintnál ellenállás.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 493,70 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 41 941,27 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,10 százalékkal 2754 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 66 forinttal, 0,78 százalékkal 8504 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,36 százalékkal 334,50 forintra emelkedett, forgalma 81,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,88 százalékkal 8115 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék
A világban már nyitva lévő, illetve már bezárt börzéin kicsit más a helyzet. Az ázsiai térség irányadó tőzsdéje, a tokiói 0,09 százalékkal, 27 626 pontra csökkent. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index viszont 0,01 százalékkal nőtt. A szintén már bezárt ausztrál tőzsde 0,20 százalékkal erősödött, a tajvani viszont 0,08 százalékkal gyengült.
Reggel 8 órakor még folyt a kereskedés néhány börzén a régióban, ekkor a sanghaji tőzsde 0,06 százalékos, a hongkongi 1,50 százalékos, a szöuli pedig 0,55 százalékos mínuszt jelzett.
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,06 dollárral (2,11 százalékkal), 95,08 dollárra nőtt. Az arany ára unciánként 0,10 százalékkal (1,80 dollárral), 1724,40 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!