Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője még tőzsdenyitás előtt azt közölte az MTI-vel, hogy az enyhén pozitív nemzetközi hangulatban pluszban indulhat a kereskedés. A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) részvényindexe, a BUX 29,41 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 45 063,48 ponton zárt szerdán.
Az elemző kommentárjában kiemelte: a vezető papírok közül az OTP-nél a 11 000 forintnál húzódó ellenállásra érdemes figyelni. Szerdán az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 870 forintra erősödött, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.
A szakértő szerint a Mol továbbra is 2700 és 2800 forint között maradhat. A részvény árfolyama 18 forinttal, 0,66 százalékkal 2704 forintra csökkent szerdán, 729,7 millió forintos forgalomban.
A Richternél előbb 7891 forintnál, majd 8000 forintnál van jelentősebb ellenállás. Szerdán a Richter-papírok árfolyama nem változott, 7790 forint maradt, a részvények forgalma 885,7 millió forintot ért el.
Az elemző szerint érdekes lehet a szerdán erős számokat jelentő Magyar Telekom mozgása, akár a régen nem látott 400 forintos ellenállást is átlépheti a részvény. A Magyar Telekom árfolyama nem változott szerdán, 377 forint maradt, forgalma 90,1 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!