Az összeurópai FTSEurofirst 300 és STOXX 600 indexek egyaránt 0,13 százalékos, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 0,39 százalékos, a frankfurti DAX 0,58 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,01 százalékos csökkenéssel zárt.
Az értékpapírpiacokat egyszerre terheli a közel-keleti konfliktus eszkalációja, valamint a monetáris lazítás, azaz a kamatcsökkentés elhalasztása, mind Európában, mind Amerikában.
Miközben a hadiipari részvények geopolitikai eszkaláció idején általában emelkednek, pénteken a német Rheinmetall részvényei több mint egy százalékkal gyengültek, miután a Deutsche Bank törölte a részvény portfoliósúlyozásának növelésére tett ajánlását.
A WTI ára hordónként 0,34 százalékkal, a Brentté 0,18 ment feljebb, előbbi így 83,01 dollárra, utóbbi 87,26 dollárra szökött fel.
Az arany unciánkénti ára 0,5 százalékkal 2392,59 dollárra emelkedett. A dollárindex 105,99 ponton áll 0,16 százalékos csökkenéssel.
Erős figyelmeztetést küldött a bank, hamarosan kifutunk az időből
A K&H közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy 6 éven belül 55 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A pénzintézet több környezetvédelmi programja is folytatódott a tavalyi évben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!