Székhelyükön, Frankfurtban kiadott közös közleményük szerint alapos mérlegelés után megállapították, hogy az egyesülés nem lenne hasznos a részvényeseknek és az érdekeltek egyéb csoportjainak.
Ésszerű volt megvizsgálni a német bankrendszeren belüli konszolidáció lehetőségét, de kiderült, hogy nem eredményezne "elegendő többletértéket", nem jelentene nagyobb és fenntarthatóbb jövedelmezőséget a részvényeseknek, és jobb szolgáltatásokat az ügyfeleknek - emelte ki Christian Sewing, a Deutsche Bank igazgatótanácsának elnöke és Martin Zielke, a Commerzbank igazgatótanácsának elnöke.
Kapcsolódó
A Deutsche Bank a mérlegfőösszeg alapján a legnagyobb, a Commerzbank a negyedik számú német bank. Egyesülésükkel egy hozzávetőleg 2000 milliárd euró (640 ezer milliárd forint) mérlegfőösszeggel, 38 millió magán-, és vállalati ügyféllel és 133 ezer munkatárssal rendelkező bank jöhetett volna létre, amely a legnagyobbak közé tartozott volna - a mérlegfőösszeg alapján a francia BNP Paribas után a második számú lett volna - az európai piacon.
A két társaság esetleges fúziója évek óta a német pénzügyi rendszer legfőbb kérdései közé tartozik. Az egyesülés lehetőségéről már 2016-ban is tárgyaltak, akkor arra jutottak, hogy külön-külön kell folytatni a szerkezetátalakítást, és a munka lezárása után lehet visszatérni az ügyre. Ez az idén március közepén történt meg, az egyeztetés alig egy hónapig tartott.
A munkavállalói érdekképviseletek kezdettől fogva ellenezték a fúziót, a szolgáltató ágazat szakszervezeti szövetségének (Verdi) becslése szerint akár 30 ezer állás is megszűnhetne a két bank összeolvadása révén.
Az egyesülés legnagyobb támogatója a szövetségi kormány volt, álláspontja szerint szükség van egy globális léptékű tevékenységre képes nemzeti nagybankra, amely megbízható finanszírozója lehetne a globális beágyazottságú német gazdaság vállalkozásainak, és a Deutsche Bank-Commerzbank fúzióval létre lehet hozni egy ilyen hitelintézetet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet