A STOXX 600 index 0,08 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,15 százalék, a londoni FTSE 100 index 0,11 százalék, a frankfurti DAX index 0,16 százalék, míg a párizsi CAC-40 mutató 0,26 százalék csökkenéssel fejezte be a kereskedést.
Az egyik legnagyobb vesztese a hétfői napnak a német Bayer volt, ami 7 százalékot esett. A JD Sports csaknem 5 százalékkal esett, miután egy befektetési tanácsadó lefelé módosította előrejelzését a vállalat egész éves eredménye közzététele előtt. A svéd Saab hadiipari cég több mint 6 százalékkal emelkedett a növekvő európai védelmi kiadások következtében javuló üzleti kilátásai miatt – írja az MTI.
Miután Donald Trump bejelentette, hogy 25 százalékos vámot javasol minden venezuelai olajat vásárló országra, az olaj ára háromhavi csúcsra emelkedett. Ebben a kérdésben egyébként Kína lenne súlyos érintett, mint a venezuelai olaj egyik fő vásárlója.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj jegyzése hordónként 69,16 dolláron állt, 1,29 százalék emelkedéssel, a Brent ára 1,11 százalékkal ment fel, 72,96 dollárra. Az arany ára csökkent, hétfő délután a spot jegyzés 0,32 százalékkal állt alacsonyabban, unciánként 3014,02 dolláron.
Közös erővel döngölték földbe az olaj árát
Többéves mélypontok közelébe zuhant az olajár az elmúlt napokban. Elemzők szerint Trump intézkedései, az ukrajnai rendezés reménye és az OPEC döntései egyaránt lefelé húzzák az energiahordozó árát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni
