Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors alapítója és elemzési vezetője szerint három komoly vészjelzés is érkezett, amelyek arra utalnak; korrekció előtt áll az amerikai részvénypiac. A CNBC-nek nyilatkozva a szakértő arra hívta fel a figyelmet, olyan folyamatokat látni az amerikai piacon, amelyeket a múltban az esetek 90 százalékában esés-korrekció követett, ezek átlagos értéke 4 százalék körül volt.
Az egyik figyelmeztető jel ezek közül az amerikai hosszú lejáratú államkötvények hozaménak viselkedése. A szakértő szerint látni kell azt, hogy a novemberi elnökválasztást követő nagy hozamemelkedés a 10 éves amerikai államkötvények hozamában megállt, sőt, miközben a részvénypiac új csúcsokra emelkedett, a kötvények hozama eközben az elmúlt hetekben már jelentősen csökkent. Lee szerint a történelem azt mutatja, hogy a kötvénypiac mindig jobban előrejelzi, ha valami gond van a gazdasággal, esetleg az lassul, mint a részvénypiac.
Kapcsolódó
Ezzel a folyamattal egyébként jelentősen tágult a magasabb hozamú, kockázatosabb kötvények és a biztonságosabb állampapírok hozama közötti különbség, olyan szintre, amit rendszerint részvénypiaci esés követett a múltban.
Szerint szintén aggodalomra adhat okot a részvénypiac egészének viselkedése. Az áremelkedésben ugyanis a korábban vezető szerepet játszó szektorok viselkedésében hirtelen negatív fordulat állt be az elmúlt öt hónapban. Igaz ez a korábban vezető energetikai és pénzügyi szektorra is, ezek a korábbi emelkedésüket visszaadták, s az év eleje óta már mínuszban járnak.
Lee bár alapvetően optimista maradt az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban azonban szerinte most a részvénypiac elszakadt egy kicsit a valóságtól. Úgy véli, a befektetők most arra tesznek, hogy idén gyorsulni fog az amerikai vállalatok nyereségnövekedési üteme. Mindezt egy olyan időszakban, amikor adóreformok előtt állunk s a cégeknek meg kell állniuk egy pillanatra és meg kell várniuk, hogy is fognak kinézni ezek a reformok.
Ráadásul mindezt egy olyan időszakban, amikor szerinte a piacon a részvény vásárlásra felvett hitelek állománya igen magas. Lee szerint aggodalomra adhat okot a saját részvény vásárlásokban bekövetkezett negatív fordulat is.
A szakértő szavait illik komolyan venni, hiszen egy évvel ezelőtt meglepően pontosan jósolta meg az év hátralévő részének eseményeit a tőkepiacokon. Tavaly februárban például az egyik legoptimistább előrejelzést adta az S&P 500-as részvényindex év végi értékére vonatkozóan, ő az indexet tavaly december cégére 2325 pontra várta. Mindezt akkor, amikor az index 1850 pont körül mozgott, s az elemzők ennél átlagosan csak 200 ponttal alacsonyabb indexértékben reménykedtek. Bár az index nem december végén, csak februárban érte el ezt az értéket, mégis sokat kereshetett az, aki a szavai alapján vásárolt.
Lee akkor egyébként a piaci elemzők döntő többségével ellentétben nem várta a dollár további drasztikus erősödését a többi devizával szemben, hanem oldalazást várt a zöldhasútól, ami szintén pontos előrejelzésnek bizonyult. De bejött az optimista jóslata az olajárakkal kapcsolatban is. Az akkor 30 dollár alatt lévő olajár mellett a piac nagy része további esésre számított, ő viszont azt mondta, hogy az olajár hamarosan stabilizálódhat és megindul felfelé, s ez jóslata szerint komoly pozitív fordulatot indukálhat a bóvlikötvények piacán. Ebben is igaza lett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!