A társaság szerint mindezek a vádak ellentétben állnak azokal a később tett és a valóságnak szintén nem megfelelő nyilatkozatokkal is, hogy a cég zsarolással teszi lehetetlenné, hogy a település saját jogon vásárolhasson gázt intézményeinek. A cég a közleményben visszautasítja az önkormányzat szerződésszegésre, bűncselekmény elkövetésére és zsarolásra vonatkozó vádját.
A cég szerint az önkormányzat nyilatkozataival ellentétben megállapítható, hogy az E-Star és az önkormányzat 2010-ben az önkormányzat kérésének megfelelően megállapodott arról, hogy 2010. július 1-jétől az önkormányzat fogja a hőszolgáltatással érintett intézmények számára a földgázt beszerezni és az E-Star tevékenysége ezt követően a hőszolgáltatással kapcsolatos tevékenységek ellátására szűkül.
"Az önkormányzat azonban a fenti kötelezettségének nem tett eleget, nem gondoskodott új szolgáltatóról, melyre tekintettel az E-Star a hőszolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében továbbra is ellátta az önkormányzat szerződéssel érintett intézményeit földgázzal" - áll a közleményben, ami szerint az önkormányzat 2012-ben sem gondoskodott új földgázbeszerzőről.
"A társaság értetlenül áll az önkormányzat magatartása előtt, hiszen az E-Star hónapokon keresztül hitelezte az önkormányzatot a szolgáltatás ellátásának biztonsága érdekében - írja az E-Star. - Végül a társaság az önkormányzat főjegyzőjének nyilatkozatára hivatkozva hangsúlyozza, nem kívánja, hogy Hódmezővásárhely önkormányzata jogalap nélküli számlákat teljesítsen a jövőben, pusztán azon igényét kívánja érvényesíteni, hogy az általa elfogyasztott földgáz és igénybe vett szolgáltatás ellenértékét fizesse meg valamint a szerződésben vállalt kötelezettségeinek tegyen eleget."
Az E-Star és a hódmezővásárhelyi önkormányzat közötti vita hétfőn pattant ki, miután az E-Star bejelentette, hogy júliustól leállítja a szolgáltatást és összesen 200 millió forintot követel az önkormányzattól.
Ősszel kezdődtek a problémák, ürügy kellett a szakításhoz
Soós Csaba a cég vezérigazgatója az Indexnek azt mondta: az energiahatékonysági beruházás célja az volt, hogy csökkenjen az érintett intézmények gázfogyasztása. A cég a kazánfelújítások után üzemeltetőként maradt a városban. A szerződés szerint az volt a feladatuk, hogy a megvásárolt földgázt hővé konvertálják és szolgáltassanak az érintett intézményekben.
A szolgáltatás tavaly őszig zőkkenőmentes volt. Soós szerint a konfliktus akkor kezdődött, amikor a város arra hivatkozva, hogy megtudta, valójában nem is az E-Star szerzi be a gázt, tavaly szeptemberben megpróbálta felmondani a szerződést. Mivel nem igaz, hogy a gázt más szerzi be, ezért a szolgáltatást az E-Star nem függesztette fel, viszont a város azóta egyik díjat sem fizeti - állítja Soós.
A cég tavaly ősz óta többször megpróbált tárgyalni a várossal, de minden próbálkozás sikertelen volt. Szerinte Hódmezővásárhely kreált egy ürügyet, amivel ki akartak lépni a szerződésből, de ez nem sikerült. A szolgáltatást egészen a mostani felmondásig az E-Star biztosította, ráadásul Soós nem is hallott a HVSZ nevű cégről, amiről az önkormányzat most azt állítja, hogy már egy éve az E-Star helyére lépett. A cégvezető szintén nem tud arról, hogy az ügyben büntetőeljárás van folyamatban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!